Ha a járműfotózást veszem előtérbe, akkor a 2014-es év csúcsa egyértelműen a nyári vorarlberg-i túra néhány napja volt. Még úgy is, hogy elég sok mindenről lemaradtam a komolyabb tervezés elmaradása, és az ebből adódó tudatlanságom miatt, legyen az valami jármű, vagy turisztikai látványosság. Emellett az a tény sem volt kimondottan felhasználóbarát, hogy a három teljes egészében ott töltött napból kettő java részén esett az eső. Na de majd jövőre megmutatom én, fogalmazódott meg bennem már az akkori túra végső óráiban a gondolat, így idén újult erővel tértem vissza Ausztria legnyugatibb tartományába.
Természetesen néhány dolog változott az idén. Az egyik és legfontosabb, hogy a tavalyi év után elhatároztam, egyedül nem vágok neki még egyszer egy ilyen hosszú útnak. Jó dolog az, ha nem kell senkihez se alkalmazkodni, de a társaság szintúgy. Az útitárs feladatára végül az éppen ráérő bátyám jelentkezett, „arrafelé még úgy se jártam” felkiáltással. Egy másik fontos változtatás, hogy idén kocsival keltünk útra, ami az oda-vissza út szempontjából adott némi szabadságot. Az, hogy a szállás ezúttal pár településsel arrébb Rankweilben volt, valamint a „nyaralás” is egy nappal tovább tartott, már szinte részletkérdés. Szóval térjünk is inkább a lényegre!
A startpisztoly idén is egy vasárnapi napon dördült el, az útvonal valahogy így nézett ki: Győr – Nickelsdorf (A) – Bécs – Linz – Eugendorf – Fucking – Tittmoning (D) – Traunstein – Rosenheim – Kufstein (A) – Innsbruck – Arlberg-hágó – Rankweil.
A legnevesebb település, melyet az odaút során érintettünk.
Útközben egyébként az Arlberg-hágóig túl sok minden nem történt buszfan szempontból, az egyedüli említésre méltó jármű az ez volt:
Majdnem hazai, avagy az Ansfelden melletti autópálya pihenőhelyen talált SAD DS-es hiányzó.
Az Arlberg-hágó és környéke már egy kicsit érdekesebb. Alapból úgy terveztem, hogy nem az alagúton kelünk át, hanem az 1793 méter magas hágót megmászva. A sors fintora, hogy akarva se mehettünk volna a közel 14 km hosszú lyukon keresztül, mert felújítás miatt azt áprilistól októberig lezárták. Marad tehát a régi út, a tiroli oldalon Sankt Anton am Arlberg, Vorarlberg felől pedig Langen am Arlberg között.
St. Anton am Arlberg buszpályaudvara, havas hegycsúccsal, meg egy Postbusos Solaris Alpinoval. A buszpályaudvar amúgy a helyi vasútállomástól nem messze, egy felvonó lábánál fekszik.
Mivel az első nap többnyire az oda úttal telt el, itt többet nem is foglalkoznék vele. Térjünk inkább át a második napra, ami már a buszfotózás jegyében telt. Reggel a szokásoshoz képest már elég korán magamhoz tértem, rövid tollászkodás után pedig már indultam is. Tesóka ekkor még bőven a hamisak álmát aludta, így egyedül vettem célba a legközelebbi sárga karót, ami idén Rankweil Konkordiaplatz elnevezésű megállójában található. Innen a 60-as vonalon éppen begördülő helyi selejtsor fedélzetén irány tovább Götzisbe, ahol kezdetét vette a nagyüzemű buszfotózás.
PT 15545, vagyis a Feldkirch-i Postbus garázs rangidős kocsija. Mellesleg ezzel jöttem át Rankweilből.
Egy Lion's City, ezúttal az Amann Reisentől. Vorarlbergben rengeteg kisebb-nagyobb helyi cég is kiveszi a részét a menetrend szerinti buszközlekedésből.
A sárga Landbusoknál érdekesebbek a kisváros 9 viszonylatból álló helyi járatos hálózatának járművei, vagyis a helyi Loacker Tours zöld színű Solaris Urbino 10-esei.
Götzis helyi járatain kizárólag a Loacker Tours Solaris Urbino 10-esei közlekednek.
Götzis Bahnhofstraße. A helyis vonalak, valamit a környék elővárosi vonalai a helyi vasútállomástól indulnak, illetve oda is érkeznek.
A vasútállomásnál egyébként könnyedén végig lehet lőni a zöld kis Solákat, mert ahogy elnéztem maximum fél óránként minden kocsi vissza-visszatér. Először ezt a kocsit is bebuktam itt (azt hittem már meglőttem korábban), majd húsz perc után már indult is a következő járatára.
Göztis után Vorarlberg tartomány legnépesebb városa, Dornbirn volt a következő áldozat. Itt valamiért kisebb déjá vu lett rajtam úrrá, de ez nem akadályozhatta meg a további fotózgatást. Elsőként a vasútállomáshoz vezető Bahnhofstraße-n vártam meg pár eresztést.
Götzisből egy Talent fedélzetén mentem át Dornbirnba. Csúcson kívül az összes személyvonatot ezek csinálják.
Ez már Dornbirn, a helyi Bahnhofstraße, és egy helyi Solaris Urbino 10, ezúttal a Postbustól.
Míg a Rajna-völgy elővárosi vonalain kizárólag alacsonypadlós kocsik közlekednek, a hegyi falvak felé közlekedő viszonylatok már az olyan hagyományos, magaspadlós kocsik terepe, mint a képen is látható Mercedes Intouro.
Az alaphelyek nem menők, ideje tovább állni. Egy a vasútnál véletlenszerűen kiválasztott kis Solaris fedélzetén átcsoportosulva rövidesen már a Stadtbad elnevezésű megállónál találtam magam.
A Stadtbad mellett a Lustenau valamint a Hohenems felé közlekedő elővárosi vonalak hétköznapokon átlag 7-8 percenként biztosítanak fotótémát.
A Stadtbad mellől a helyi folyó, a Dornbirner Ach völgye felé vettem az irányt. A völgyből indul az 514 méter szintkülönbséget leküzdő Karrenseilbahn című kabinos drótkötélpályás felvonó, melynek felső állomásától állítólag gyönyörű kilátás nyílik a Rajna-völgyre valamint a Boden-tóra. Eme látványról mondjuk itt most nem lesz kép, se a lent végállomásozó 7-es helyi járatról. Előbbiről azért nem, mert nem mentem fel, utóbbiról meg azért nem, mert totál fotózhatatlan a forduló. Néhány száz métert feljebb sétálva a továbbhaladó 47-es viszonylat viszont már tökéletesen lőhető, ha az ember épp jókor érkezik. Egyébként a 7-es és a 47-es vonalon is félóránként követik egymást a járművek, de mivel mindkét vonalnak az indulásai a vonatokkal van összehangolva, a közös szakaszokon mindössze pár perc eltéréssel közlekednek az autóbuszok.
Solaris Alpinot vártam, Sprinter City-t kaptam...
A 47-es egyébként Dornbirn vasútállomása és Gütle, illetve a városközponttól 8 km-re található Ebnit városrészek (értsd. kis hegyi falvak) között közlekedik. Mivel miden második indulás csak Gütléig megy ki, a fenti Sprinterrel tudtam visszamenni a város felé, amelynek sofőrje a felszállás után egyből kérdőre is vont az előbbi fotózásért. A hangnem természetesen baráti volt, a vasútig hátralévő bő 10 perces utat végig beszélgettük, majd úgy köszöntünk el egymástól mintha évek óta ismernénk egymást.
Ha már egyszer sikerült visszatalálnom a vasútállomáshoz, ott folytattam a lövészetet. Vagyis jobban mondva a Doktor-Anton-Schneider-Straße mentén.
A buszflotta legszembetűnőbb változása az előző évhez képest, hogy időközben rengeteg csuklós C2-es állt forgalomba. Ezek elsősorban a 10-es, 15-ös, 17-es, 19-es, 20-as, 21-es, 50-es és 52-es vonalakon közlekednek.
Helyis kis Solarisok a Postbustól...
...illetve a RhombergBustól. A fekete lámpakereten kívül a piros szín árnyalata amiben különböznek egymástól a két cég kocsijai.
Ebben a posztban még nem volt MAN Lion's Regio.
Maradunk még egy kicsit a Postbusnál, egy faceliftes Citaróval a helyi 11-es vonalról.
Továbbra is maradunk Dornbirnban, a következő állomás a központban található Marktplatz környéke.
Öröm és boldogság, végül csak sikerült kilőni a 47-esen közlekedő Solarist.
Ha a Stadtstraße-n egy kicsit feljebb ballagunk, akkor ez a látvány tárul elénk a Mohren sörgyár mellett.
Ez már a Begmannstraße a helyi kultúrház mellett, a 9-es vonal egyik Postbusos Solájával.
Ideje továbbmenni, vagyis irány vissza a vasútállomáshoz. Időközben ráadásul megérkezett az „Aaron-Weather”, vagyis befelhősödött, így a vonatig hátralévő időben alkottam még egy kicsit a vasútnál, csak és kizárólag a változatosság kedvéért.
Tavaly erről lemaradtam, avagy egy Postbusos Setra S417 UL a vasútállomás melletti tárolón.
Egy újabb C2G, ez alkalommal a 21-es vonalról. Tavaly még csak egy ilyen kocsit láttam, amivel aztán utaztam is, idén meg már a tisztán csuklós kocsikkal kiadott vonalakon szinte minden második indulást ezek csinálták.
Még egy Urbino 10-es, aztán Dornbirnból mára elég lesz. Azt írtam már amúgy, hogy a város helyi járatos állományának túlnyomó többségét ezek a gépek alkotják? :)
Utamat Bregenz felé folytattam, és megint előjött az a fránya déjá vu. Hiába, az előző évben is hasonlóan alakult az első nap. Mondjuk Bregenzben most nem a nagy állomásig, hanem a Németország felé eggyel azután következő Bregenz-Hafen megállóhelyig utaztam.
Bregenzi fogadóbizottság. A 10-es és a vele fonódó 19-es vonalon ekkor vegyesen jártak a szóló és a csuklós kocsik.
Bregenz-Hafen, mint ahogy az minimális német nyelvtudással kikövetkeztethető, a Boden-tó partján található, a város kikötője mellett. A vasúti megállóhelytől nem messze van egy komolyabb buszparkoló, a sínekkel párhuzamos 190-es főúton pedig az 1-es helyi járat, valamint a Hörbranz felé közlekedő 10-es és 19-es Landbus vonalak nyújthatnak némi fotótémát az arra járó járműfotós számára.
Az a bizonyos buszparkoló, egy német Neoplan Citylinerrel.
Kilátás a buszparkoló mögül a Boden-tó felé. Ahogy a mellékelt ábra mutatja, a vasútvonal közvetlenül a tóparton fut.
Menjünk ki a főúthoz, ahol éppen érkezik a Postbus egyik C2-ese az 1-es helyi járaton.
BD 14141, amint az belép a tartományi főváros közigazgatási területére.
A következő 19-es érkezésekor kitaláltam, hogy akkor én azon vonal mentén fogok valami helyet keresni a továbbiakra. Mivel hangolva vannak a 10-essel, negyedóránként tuti jönnie kell valaminek, gondoltam én. Másszóval elindultam vele kifelé. Azzal viszont nem számoltam, hogy kb. két megálló múltán, még Lochau előtt elágazik a két vonal, mivel a német határ mentén lévő Hörbranz központját az egyik „lentről”, Leiblach és Weidach felől, a másik pedig „fentről”, Branntmann felől közelíti meg. Hörbranz központjában aztán az egyik vonal átszerel a másikba, tehát ami 10-esként ment ki, azt 19-esként jön vissza, illetve fordítva, ezáltal egy óriás hurkot létrehozva.
Hörbranz központja, egy már 19-essé átvedlet faceliftes csuklós Citerával.
Hörbranzot egyébként több midibuszokkal kiszolgált vonal is érinti, ezek közül talán a legérdekesebb, a csak napi néhány alkalommal járó 12-es, amely Lochau és Lindau között közlekedik. Mindezt úgy, hogy Lochau és Hörbranz között a vonal tesz még felfelé egy kitérőt Eichenberg és Möggers felé is.
Sikerült belebotlanom a 12-es vonal egyik indulásába, amit ez a német rendszámú, mindenféle cégjelzést nélkülöző Sprinter City csinált. Gyanítom, hogy veszett ügy, de aki tud hozzá tulajdonost az ne tartsa magában!
Hörbranzra elég gyorsan ráuntam, így a következő Bregenz felé közlekedő busszal visszamentem a tartományi főváros vasútállomásához.
Egy Setra S 415 UL a nap legnagyobb forma sofőrjével a BrengenzerwaldBus-tól. Eme cég létezéséről a kép készültéig sejtelmem se volt, azóta is mindössze annyit sikerült róluk megtudnom, hogy Hittisauba vannak bejegyezve.
Újabb örömteli felfedezés, eme Postbusos hosszú derekú Mercedes Citaro LE M személyében.
Időközben érkezett egy francia S 517 HD a vasútállomás melletti buszparkolóba, avagy idén szerencsére nem tértem haza 500-as Setra nélkül.
Erőteljesen lógott az eső lába, ezért Bregenzből egy REX fedélzetén elindultam vissza Rankweilbe. Egy keveset még itt is fotózgattam a szállás felé visszaúton, de túlzásba már nem vittem a dolgot.
Rankweil és a helyi Bahnhofstraße, egy a Reiseüro Breuss állományába tartozó VDL Citeával a 67-es vonalról.
A fotózhatatlan kijelző legnagyobb átka, hogy a képeken nem látszik egy adott esetben érdekes kijelzőkép. Itt az lenne az érdekes, hogy az alapesetben csak a svájci határon fekvő Meiningenig közlekedő 61-es néhány indulása tovább közlekedik a túloldalon lévő Oberriet településre, és itt épp egy ilyen indulás látható.
Egy újabb púpos Citaro, ezúttal a Frastanzban székelő Müller-Touristiktól.
Ennyi lett volna tehát az első nap, folytatás reményeim szerint hamarosan.
