Aaron-Művek

Járműfotózás és ezzel kapcsolatos fotótúrák bemutatása Közép-Európából.

Semmeringi vonatpótlás

AaronPeto 2015.12.08. 17:05

December elsején súlyos vasúti baleset történt a világörökség részét képező Semmeringbahn-on, Semmering és Breitenstein állomások között, a Pollereswand alagútban. Az érintett szakasz helyreállításáig a tehervonatok kerülő úton közlekednek, a személyvonatok helyett pedig buszos pótlást szervezett az ÖBB. Mivel egy osztrák vonatpótlás mindig jó fotótéma, a szomszédos Közlekedési osztály egyik szerkesztőjével megnéztük hogyan pótolják a sógorék a Semmeringi vasúton közlekedő vonatokat.

 SEV Semmering (0)

komment

Vorarlberg másodszor… - I. rész.

AaronPeto 2015.10.09. 20:37

Ha a járműfotózást veszem előtérbe, akkor a 2014-es év csúcsa egyértelműen a nyári vorarlberg-i túra néhány napja volt. Még úgy is, hogy elég sok mindenről lemaradtam a komolyabb tervezés elmaradása, és az ebből adódó tudatlanságom miatt, legyen az valami jármű, vagy turisztikai látványosság. Emellett az a tény sem volt kimondottan felhasználóbarát, hogy a három teljes egészében ott töltött napból kettő java részén esett az eső. Na de majd jövőre megmutatom én, fogalmazódott meg bennem már az akkori túra végső óráiban a gondolat, így idén újult erővel tértem vissza Ausztria legnyugatibb tartományába.

 Vorarlberg II (0)

komment

Vonatpótlás a’la Franz-Josesfs-Bahn

AaronPeto 2015.07.30. 19:13

Javában zajlik a nyár, ezzel együtt pedig a meleg rekordok és hőségriadók mellé megérkeztek a különböző osztrák vonatpótlások is. Utóbbiak általában elég jó fotótémát biztosítanak, így az idei Sommerticket szezonra több vágányzár meglátogatása is tervben van. Elsőként a Bécsből kiinduló Franz-Josefs-Bahn került terítékre, a túrára a szomszédos Közlekedési osztály egyik fele, Soondee is elkísért.

FJB SEV (0)

komment

Sommerticket 2014 – Bécsi szezonzárás

AaronPeto 2015.05.30. 15:56

Úgy tűnik sikerül véghezvinni azon tervemet, miszerint még az idei évad megkezdése előtt sikerül megírni az utolsó tavalyi Somemrticketes utat. :)
Szóval, elérkezett a Sommerticket utolsó érvényességi hete, és 2013-hoz hasonlóan tavaly is úgy terveztem, hogy eme időszakra már csak Alsó-Ausztriába, Bécsbe és Burgenlandba látogatok el. Eredetileg három utat terveztem ekkorra, de valami nyavalya miatt pár napig a dögsorra kerültem, így végül csak egy laza Bécsi kiruccanásra futotta. Ez következik most.

 Bécsi szezonzárás (0)

komment

Kelet-ausztriai hétköznapok

AaronPeto 2015.04.28. 16:55

Itt a tavasz, zöldülnek a fák, vagyis ha épp nincs hó, akkor ez az az időszak, amikor imádok fotózni. Úgy éreztem időszerű is lenne megint szétnézni valahol Ausztria hozzánk közel eső részein, így egy szép április végi hétköznap reggel beültem a kocsiba, és megindultam nyugat felé.

 Kelet-ausztriai hétköznapok (0)

komment

Sommerticket 2014 – Leoben Surroundings, avagy végig a Mura mentén

AaronPeto 2015.04.24. 18:16

Aki esetleg játszott, vagy még mindig játszik a Microsoft Train Simulator című vasúti szimulátorral, és fogékony külföldi valós pályákra, akkor jó eséllyel találkozhatott a közel tíz évvel ezelőtt megjelent Leoben Surroundings fantázianevű alkotással. A pálya a Südbahn Stübing és Bruck an der Mur, a Murtalbahn Bruck an der Mur és Unzmarkt közötti szakaszát, illetve néhány környékbeli mellékvonalat dolgoz fel. Az alábbi utammal nagyjából ezt a térséget jártam be én is, szokás szerint buszfotózás céljából.

 Leoben (0)

komment

Sommerticket 2014 – Gmunden másodszor

AaronPeto 2015.04.09. 15:20

A cím alapján ezúttal sem kell nagy találgatásokba bocsátkozni, hogy kiderüljön, ezúttal elsősorban az ausztriai Gmundenről lesz szó.

Gmundenben egyszer már voltam, még a legelső, 2011-es Sommerticket évad legutolsó útján. Mivel azon látogatásom szombati napra esett, maradt bennem némi hiányérzet az ezáltal elszalasztott fotótémák miatt, és szerettem volna mielőbb visszatérni a Traunsee partján fekvő városba. Az újrázást végül egészen tavaly augusztusig húztam-halasztottam.

 Gmunden 2014 (0)

komment

Sommerticket 2014 – Graz, kötelező jelleggel

AaronPeto 2015.03.06. 17:30

Graz az az osztrák város, ahova már hosszú ideje szívesen járok vissza. Közel nyolc évvel ezelőtt jártam először a Mura parti városban, ami már akkor annyira megtetszett, hogy amióta elkezdtem a Sommerticketezést, minden évben ellátogattam ide, legalább egy alkalommal. Nem volt ez másképp 2014 nyarán sem.

 Graz 2014 (0)

komment

Sommerticket 2014 - Salzburgi villámlátogatás

AaronPeto 2015.02.19. 18:06

Ugyan 2014-nek már egy ideje búcsút intettünk, maradt még néhány olyan fotótúra az óévből, melyeket úgy érzem, érdemes lehet megénekelni. Volt ugyanis még néhány olyan helyszín, amelyek felkeresése már viszonylag rég óta terítéken volt, de valamiért eddig kimaradt. Ilyen például Salzburg, ami sokáig pont kívül esett azon a területen, ami az egy nap alatt megjárható helyeket jelenti. A Westbahn elmúlt években végbement fejlesztései viszont már lehetővé tették, hogy ha csak egy néhány órás tartózkodás erejéig is, de a Salzach folyó partján fekvő tartományi főváros is bekerülhessen a 2014-es nyári repertoárba. Eme villámlátgatás következik most.

 Salzburgi villámlátogatás (0)

komment

Évkezdés a sógoréknál

AaronPeto 2015.01.09. 18:55

A tavalyi télhez hasonlóan eddig az idei sem bővelkedik hóban, legalábbis Győrben és környékén. A télnek viszont az én szememben ez elengedhetetlen kelléke, és elhatároztam, hogy az idén én csak azért is fogok havas képeket készíteni. Éppen ezért ha a hó nem képes felénk jönni, akkor én megyek oda, ahol bőven akad belőle. Az elmúlt hetekben ugyanis a Győrtől kb. 160 kilométerre fekvő Puchberg környékén a völgyben esett vagy 30 cm hó, ami már elég indok volt arra, hogy felkeressem a bécsiek egyik kedvenc üdülőhelyét.

 Puchberg (0)

komment

süti beállítások módosítása