Aaron-Művek

A buszfotózás egy hiánypótló témáját igyekszem összekötni az igényes szórakoztatással.

Kisalföldi rendszámvadászat – feat. Bobalt

AaronPeto 2013.05.20. 13:15

Az elmúlt pár hónapban összesen 20 darab Credo állt forgalomba a Kisalföld Volán háza táján. Selejtezés még szerencsére nem sok volt, de a még hiányzó pár darab Ikarust gondoltam nem ártana összeszedni. Riasztottam Bobalt-ot, hogy szedje össze ő is a hiányzóit, és akkor neki indulunk felkeresni a vasakat.  Amúgy is régen voltunk már külső telephelyes buszokat vadászni.

 Kisalföldi rendszámvadászat (0)

Az eredeti terv az volt, hogy a Rábaköz kimaradt részeit bejárva, kora délutánra megpróbálunk elérni Sopron környékéig, majd ha lesz idő, akkor visszafelé még Mosonmagyaróvárt is útba ejtjük. Aki viszont követi a fotótúrák elbeszéléseit, az már tudhatja, hogy a tervekből általában semmi, vagy csak nagyon kevés dolog szokott megvalósulni. De kezdjük inkább az elejénél.

Hajnali negyed nyolc után indultunk el Győrből, elsőként Győrsövényházat tűztük ki célnak.

 Kisalföldi rendszámvadászat (1)Győrsövényházon a sportpálya mellett állt a helyi külső telephelyes 263-as.

Győrsövényházban bejött a drót, irány tovább, Rábcakapin keresztül egészen Bősárkányig. Útközben Fehértón, Markotabödögén és Rábcakapin nem láttunk semmit, mondjuk szombat reggel/délelőtt révén ez szerintem nem is annyira meglepő. Viszont ilyenkor legalább viszonylag sok menetrend szerinti járat van.

 Kisalföldi rendszámvadászat (2)BOS-793 hasít Győrsövényháza felé.

Kisalföldi rendszámvadászat (3)LHT-619 valahol Rábcakapi és Bősárkány között.

Kisalföldi rendszámvadászat (4)A Bősárkányi buszfordulónál most csak ez a Setra állt.

Bősárkány után irány Csorna. A buszpályaudvar elég rendesen tele volt, és két hiányzó Ikarus már meg is lett innen, pár Credoval megspékelve.

 Kisalföldi rendszámvadászat (5)GAT-169, vagyis az utolsó hiányzó 415-ösöm a Kisalföldtől. Már ezért megérte.

Kisalföldi rendszámvadászat (6)GZF-220 szintén hiányzó volt korábban.

Kisalföldi rendszámvadászat (7)MID-570, hogy legyen egy ilyen is. Meg amúgy is hiányzó volt.

Kisalföldi rendszámvadászat (8)Két GySEV-es Jenbahcer a csornai vasútállomás 2. vágányán.

Csorna után irány a Rábaköz télen kimaradt része. A 85-ös útról Farádnál lefordultunk a Mihályiba vezető útra. Az első faluban, Jobaházán már volt is kuncsaft, de utána egészen Rábakecölig semmi. Az igazsághoz mondjuk az is hozzátartozik, hogy több, elvileg a környéken alvó gép ott volt a csornai állomáson.

 Kisalföldi rendszámvadászat (9)Egy még hiányzó EC 11-es Jobaházáról.

Kisalföldi rendszámvadászat (10)Rábakecölön állt a következő rendszám, szintén egy bevásárlókocsi személyében.

Utunkat Rábakecölről Mihályi felé folytattuk. Az EN 12-esek érkezése előtt elvileg ott aludt Bobalt egyik hiányzó 260-asa (nekem is kellene róla értelmes kép) de azt a vasat nem találtuk. Mást viszont igen. :)

 Kisalföldi rendszámvadászat (11)Januárban E95-ös állt itt, most a KTY-740. Nem panaszkodok, főleg úgy, hogy tökéletesek voltak a fények.

Mihályiból Gyóró és Cirák felé indultunk tovább. Gyórón semmi, Cirákon viszont gyakorlatilag minden volt. Erről a környékről aztán még Csáfordjánosfa és Iván szolgált némi rendszámmal.

 Kisalföldi rendszámvadászat (12)HGS-467 Cirákon. A faluban volt még egy FKN-407 című EC 11-es, és totál ellenfényben egy Blaguss-os Setra is.

Kisalföldi rendszámvadászat (13)Csáfordjánosfán egy 395-ös állt, szintén ellenfényesen. De a felnijei frissen voltak fújva :)

Kisalföldi rendszámvadászat (14)GHP-415, vagyis Ivánban szintén egy EAG állt.

Ivánban útelágazódáshoz érkeztünk (hogy az egyik korábbi miniszterelnökünktől is idézzek), több lehetséges szomszédos falu felkeresése is felmerült. Végül Pusztacsalád és Csapod felé indultunk el

 Kisalföldi rendszámvadászat (15)Pusztacsaládra már Credo jutott, de azt legalább jól sütötte a nap.

Csapodról Röjtökmuzsaj érintésével Lövőre mentünk. A faluba érve először a Nemeskér felé vezető útra fordultunk, és mivel a Lövőn nem állt semmi, akkor gondoltuk nézzünk már el a közeli Nemeskérre is, hátha van valami. Nos, az az alig több mint 200 fős falu aztán minden elvárásomat felülmúlta.

 Kisalföldi rendszámvadászat (16)Külső telephelyes Blaguss Setra. Az AUTÓBUSZ itt kezdődik.

Kisalföldi rendszámvadászat (17)Párpercnyi várakozás után jött egy menetrend szerinti 263-as is.

Lövőre visszaérve üldözőbe vettük a BOS-798-at, ezt végül Sopronkövesden sikerült kilőni úgy-ahogy, a már flottaszínű LYL-738-al együtt. Sopronkövesden van amúgy az Autoliv is, ahová a Blaguss Agora szállítja a dolgozókat, többnyire 400-as Setrákkal. Hmm, az adja, és elvileg egy 30-40 perc múlva jönnek is. Egy rövid kávészünetet követően kiálltunk a falu soproni felőli végén a 84-es útra, az onnan érkező buszokat napos-ajtósból tökéletesen ki lehet lőni.

 Kisalföldi rendszámvadászat (18)Elsőként Somlóék egyik LH 12-ese érkezett Sopron felől.

Kisalföldi rendszámvadászat (19)Tűzoltó fanoknak egy öreg Transit. A Blaguss buszai viszont csak nem akartak jönni, így pár perccel 14 óra előtt továbbálltunk.

Kisalföldi rendszámvadászat (20)A faluba visszaérve viszont konvojban mentek éppen az Autoliv felé, utasok nélkül. Valószínűleg szombaton csak délelőttös műszak van.

Végül több mint egy órát sikerült eltölteni, Sopronkövesden, ez „kicsit” több mint az, amit terveztünk. Innen visszamentünk Lövőre, majd Völcsej és Zsira felé vettük az irányt.

 Kisalföldi rendszámvadászat (21)Völcsejen az eddig még hiányzó BOS-799.

Kisalföldi rendszámvadászat (22)KCM-499 Zsirán.

Zsira mára már szinte összenőtt a szomszédos osztrák településsel, Lutzmannsburg-gal. Mivel Andau-ban annak idején bejött a megérzésem, átnéztünk Ausztriába hátha van valami kintalvós gép. Nos, Lutzmannsburg-ban semmi nem volt, amit kinéztünk menetrendszerinti járatot, az se közlekedett végül hétvégén. De ha már egyszer itt vagyunk, és van a faluban egy nagyobb Billa, akkor egyrészt vásároljunk már be (olcsóbban megúsztuk még a közel 300 forintos Euró ellenére is mint itthon bárhol), majd nézzünk el a 15 km-re lévő Oberpullendorf-ba is. A város egykori vasútállomásánál nem igazán volt hely buszok tárolására, irány le a városba, hátha van valami buszállomás. Az mondjuk nem volt, és mint utólag kiderül, sikerült a telepet is éppen hogy csak elkerülni. Mindegy, innen menjünk vissza magyarba’, de Kőszeg érintésével. Rattersdorf-nál végül nem Kőszeg felé fordultunk, hanem Lockenhaus (Léka) felé, ott ugyanis van egy vár, ahol még akár különjárat is lehet. És volt is.

 Kisalföldi rendszámvadászat (23)A Zuklinbus kis Mercedese a lékai várnál. A cég több bécsi, illetve környékbeli elővárosi járaton is szolgáltat.

Benéztünk még Léka főterére is, hátha. Menetrendszerinti járat nem volt belátható időn belül, szóval akkor most már tényleg irány vissza Magyarországra. De nem a kőszegi határátkelőn menjünk akkor már, hanem a bozsokin, és útközben az Írott-kő osztrák oldali parkolójában, vagy Rohonc-on még akár állhat is valami.

 Kisalföldi rendszámvadászat (24)Az Írott-kő parkolójában sikerrel is jártunk, egy Südburg-os Setrának hála.

Bozsoknál végül újra beléptünk kicsiny hazánk területére. Innen irány Kőszeg, nézzük meg mi ott a menü.

 Kisalföldi rendszámvadászat (25)Kőszeg aut. áll. autodel fényekkel.

Még a nap korábbi részében elhatároztuk, hogy ha már a környéken vagyunk, nézzünk el Bük-fürdőre, ott tuti lesz valami. Kőszegről tehát oda mentünk ezután, de mivel vagy 3 óra késésben voltunk ekkor ahhoz képest, hogy kb. mikor értünk volna a városba, ha nem megyünk át az osztrákokhoz, ezért sok jóra már nem számítottunk.

 Kisalföldi rendszámvadászat (26)Útközben Horvátzsidányon találtuk ezt a Credo-t.

Kisalföldi rendszámvadászat (27)HIY-293 Bük vasútállomásától nem messze.

Kisalföldi rendszámvadászat (28)Bük - Bük-fürdő között közlekedő SL MAN.

Bük-fürdőről visszamentünk a 84-es útra, amin ismételten Lövő felé vettük az irányt. Lövőig aztán minden településen volt is valami.

 Kisalföldi rendszámvadászat (29)A Simaságon álló Vasi Volános gépekre tényleg a valami a legjobb kifejezés.

Kisalföldi rendszámvadászat (30)A 84-es úton haladva egyszer csak egy E95-ös vonalai tűntek fel, az úttól 100 méterre lévő erdő szélén. Ráadásul még a nap is tökéletesen sütötte.

Kisalföldi rendszámvadászat (31)Újkéren aztán ismét megállásra kényszerültünk.

Már eddigre se bíztunk sok jóban, de az elmúlt időszak fogásai visszahozták az életkedvünket. Ezért úgy döntöttünk elnézünk még Fertőszentmiklósra és Fertődre is, hátha akad némi fotózni való.

 Kisalföldi rendszámvadászat (32)EUW-924 Fertőszentmiklóson, napos-ajtósban. Ide is pont jókor sikerült megérkezni.

Kisalföldi rendszámvadászat (33)Az ausztriai Pamhagen (Pomogy) állomás átépítése miatt néhány bécsi elővárosi vonat szerelvénye bejár Fertőszentmiklósra. Ottjártunkkor éppen bent állt ez az emeletes szerelvény.

Kisalföldi rendszámvadászat (34)Fertődön kiépített parkolóban éjszakáznak a környéken dolgozó Kisalföldes gépek.

Fertődről már egyenesen Győr felé vettük az irányt. Hosszú nap volt, összesen kb. 450 km-t tettünk meg, és mint ahogy az előbb kiderült, nem volt hiába az osztrák kitérő sem. Ugyebár ha az nincs, akkor az utolsó pár rsz-t nem úgy sütötte volna nap, ahogy kell.

Kisalföldi rendszámvadászat (35)A petőházai Gyuráczbusz öreg Neoplanja még így a végére.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://aaron-muvek.blog.hu/api/trackback/id/tr575308191

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.