Aaron-Művek

A buszfotózás egy hiánypótló témáját igyekszem összekötni az igényes szórakoztatással.

Vaskapuzárás

AaronPeto 2013.11.14. 18:07

Itt az ősz, rövidülnek a nappalok, így egyre hamarabb lesz sötét is. Az október utolsó hétvégéjén történő óraátállítás meg csak még jobban rövidíti a fotózásra szánható időt, ezért úgy gondolta a Tramwaytag-on összeállt kis csapatunk, hogy menjünk már el még egy utolsó, kiadós hétvégi fotózásra. Igaz, a hétvége most a hét közepét jelentette, az október 23.-i nemzeti ünnepnek köszönhetően.

 Vaskapuzárás (0)

A választásunk most Vasi Volánra esett, szerettük volna minél jobban bejárni Vas megyét, természetesen a minél nagyobb termésben bízva. Reggel fél 7-kor startolt a csapat az Egyetemtől, Csornáig nem is történt semmi érdemleges. A városba érve aztán egyszer csak az IKU-189 című Kisalföldes Tourismo mögött találtuk magunkat, amiről nem ártott volna valami jó fotót alkotni. Mivel viszont ehhez még túl sötét volt, ez most sem történt meg. Inkább haladjunk tovább Szil felé.

 Vaskapuzárás (1)A magyarkeresztúri AUDI szerződéses járat EN 12-ese Szilen. Gyönyörű az a böszme tábla benne, meg a Kisalföld Volán felirat a kijelző helyén...

 A nap első külső telephelyes járműve már nem az első alkalommal volt szarlétra, a további felhozatal remélhetőleg ennél csak jobb lesz. Következő úti cél a répcelaki templom előtt található buszforduló, de előtte még megálljt parancsolt egy érdekes járgány.

 Vaskapuzárás (2)Szilről elindulva került elénk a Honvédség győri 543-asa. Mire előzés után utolért minket Répcelakon, már szerencsére volt elég fény a mozgó jármű fotózásához is.

Vaskapuzárás (3)LUL-766 című ÖAF a Flextronics 13-as járatáról, a répcelaki buszfordulónál.

Répcelak kipipálva, irány tovább a 86-oson Szombathely felé. Útközben szinte minden településre jutott valami.

 Vaskapuzárás (4)Vámoscsalád, az EUE-676-al. A januári hófrászkor ez is Répcelakon állt.

Vaskapuzárás (5)Vasegerszegre a HFZ-928 jutott.

Vaskapuzárás (6)A 84-es és 86-os utak találkozásánál lévő benzinkútnál utolértük a Honvédség járműveit. Legalább ajtósból is meglett a kicsike.

Vaskapuzárás (7)Szelestén az LCU-322-be botlottunk bele. Elég gáz szerintem, hogy ezek az autók helyközit járnak...

Mire a szombathelyi elkerülőhöz értünk derült ki, hogy korábban sikerült benéznünk valahol egy kereszteződést, így kimaradt néhány, a megyeszékhely elé beütemezett település. Például Vasszilvágy és Vép, ahová elvileg tartozik valamiféle kintalvós verda.

Vaskapuzárás (8)Vasszilvágyon a KTN-530-at találtuk.

Vaskapuzárás (9)CTK-815 a vépi templomnál. Csípem ezeket az ex. NDK-s 280-asokat. Mondjuk a fények lehettek volna jobbak is...

Vaskapuzárás (10)Titkon reménykedtem benne, hogy sikerül a Vasihoz frissen átigazolt GTB-583-at is elkapni valahol. Mint azt a mellékelt ábra mutatja, sikerült. :)

Vépről már Szombathely felé vettük az irányt. Elsőként a vasútállomáshoz néztünk el, hátha lesz ott valami a Kedrókon kívül.

 Vaskapuzárás (11)MDU-579 az Éhen Gyula téren, avagy egy távolsági kialakítású Credo LC 9.5-ös, de helyi járaton. A Vasinál is tudnak néha érdekes megoldásokat produkálni (pl. az 5-ajtós csuklós helyközin), de ennek kivételesen van némi értelme. Egy ideje ugyanis van néhány olyan viszonylat Szombathelyen, ahol pár helyen a normál szóló buszokkal nemigazán lehet elférni. És mivel jobb megoldást nem találtak, az egyik kis Credót helyezték át helyibe.

Vaskapuzárás (12)A ClaudiBus DUK-222 rendszámú 396-osa.

Vaskapuzárás (13)Vártunk egy helyi járatot is, ami természetesen BN 12-es volt.

Továbbindulás előtt elnéztünk még a helyközi buszpályaudvarhoz is.

 Vaskapuzárás (14)Egyedül a Somló Volános GSG-357-et lehetett úgy-ahogy meglőni.

Következő célunk a művészettörténet könyvekből ismerősen csengő Ják település volt, amely elvileg egy csuklós kocsinak az otthona. A helyi kocsma mellett sikeresen bele is botlottunk az autóba, szerencsére tökéletes fényviszonyok mellett.

 Vaskapuzárás (15)HDA-346 a helyi kocsmával szemben.

Ják után irány Körmend, de természetesen nem a legrövidebb úton.

 Vaskapuzárás (16)Egyházasrádócon a vasútállomásnál járva éppen jött egy tehervonat. Buszt viszont se itt, se a környező falvakban nem találtunk.

Vaskapuzárás (17)KGC-182 a Szombathely-Zalaegerszeg járatról. Bent állt az állomáson a GMX-583 is, de róla nem sikerült jó fotót készíteni.

Körmendről Magyarország legnyugatibb városa, Szentgotthárd felé indultunk tovább. Útközben Rátót volt az első település, ahol az LRX-202 című ÖAF személyében volt némi rendszám, illetve a következő falu, Rábagyarmat szolgált még némi érdekességgel.

 Vaskapuzárás (18)A rátóti ÖAF helyett álljon itt inkább egy GySEV-es személyvonat.

Vaskapuzárás (19)Rábagyarmatra a CTK-837 jutott.

Szentgotthárdra érve először a buszállomást támadtuk be, de mivel szinte minden totál fotózhatatlanul állt, ezért inkább gyorsan elnéztünk a vasúthoz, hogy aztán utána még időben visszaérjünk a 14 óra utáni rajzásra.

 Vaskapuzárás (20)A szentgotthárdi állomáson járva is sikerült megörökíteni egy személyvonatot.

Vaskapuzárás (21)BAP-134 valószínűleg a tartalék szerepét töltötte be ottjártunkkor.

Vaskapuzárás (22)Miután a GMX-566 elhúzott a vasúthoz, fotózhatóvá vállt a CTD-728. A helyi fagyisnál egyébként nem tudták elképzelni, hogy mit fotózunk, és fogadni kezdtek az üggyel kapcsolatban. :)

Miután a rajzás megörökítését sikeresen besz*ptuk (nem ott mentek ki a buszok az állomásról, ahol gondoltuk), elindultunk Felsőszölnök felé, hogy majd ott lövünk valami hangulatos fotót a GMX-566-ról.

 Vaskapuzárás (23)A felsőszölnöki buszfordulónál értük utol a GMX-et.

Vaskapuzárás (24)Hangulatos helyen van az ország legnyugatibb buszfordulója.

Immáron az ország legnyugatibb települését is kipiálhatom azon a bizonyos bakancslistán, úgyhogy irány vissza a 8-as út felé. Ezúttal Gasztonyig jutottunk.

 Vaskapuzárás (25)CTD-728 a gasztonyi buszfordulóban. Legalább nem csak pályaudvaros kép van róla.

Gasztonyban indulás előtt elkezdtünk tanakodni, hogy akkor most merre tovább. Az idő egyre inkább szorít minket, de jó lenne egy kis Zala Volánt is lőni. Ezért úgy döntöttünk, hogy elnézünk a Viszák, Hegyhátszentjakab útirányon át még Zalalövő felé is.

Vaskapuzárás (26)FKB-193 Kisrákosról.

Vaskapuzárás (27)Hegyhátszentjakabon pedig az LKG-561 című EC 12-es állt.

Zalalövő viszonylag nagy település, így joggal bízhattunk némi külső telephelyes buszban. A vasútállomásnál szerencsére találtunk is kuncsaftot.

 Vaskapuzárás (28)A Volvo alvázas HZT-853 Zalalövőről.

Vaskapuzárás (29)Ez EAG mellett még ez a Setra S 317 UL állt a vasútnál.

Vaskapuzárás (30)A települést elhagyva, a 86-os főút Körmend felé vezető szakasza mellett találtuk ezt az ex. Postbus-os Steyr-t. A busz korábban Stájerország tartományban közlekedett.

Hamarosan sötétedik, így rövidesen továbbálltunk. Zalalövőről már vissza, Körmend felé indultunk, majd a 8-as úton Vasvár felé kanyarodva Egyházashollóson álltunk meg legközelebb.

 Vaskapuzárás (31)FLR-955 Egyházashollósról.

Vaskapuzárás (32)KTN-540 szintén Egyházashollósról.

Még mielőtt teljesen besötétedett volna átzúztunk a szomszédos Rábahídvégre, ahol az utolsó fényekbe kapaszkodva lett még egy JBF-427 című Ikarus 260-as, majd pedig már Vasvár és Celldömölk érintésével hazafelé indultunk. Útközben azért még találtunk egy KOY-433-at a töksötét Nyögéren. Bezzeg mikor világosban szoktam néha arra járni, mindig egy Credo áll ott.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://aaron-muvek.blog.hu/api/trackback/id/tr85633752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.