Aaron-Művek

A buszfotózás egy hiánypótló témáját igyekszem összekötni az igényes szórakoztatással.

Semmeringi vonatpótlás

AaronPeto 2015.12.08. 17:05

December elsején súlyos vasúti baleset történt a világörökség részét képező Semmeringbahn-on, Semmering és Breitenstein állomások között, a Pollereswand alagútban. Az érintett szakasz helyreállításáig a tehervonatok kerülő úton közlekednek, a személyvonatok helyett pedig buszos pótlást szervezett az ÖBB. Mivel egy osztrák vonatpótlás mindig jó fotótéma, a szomszédos Közlekedési osztály egyik szerkesztőjével megnéztük hogyan pótolják a sógorék a Semmeringi vasúton közlekedő vonatokat.

 SEV Semmering (0)

A vonatpótlás a következőképpen néz ki: a Semmeringi vasút mindenhol megálló személyvonatait a teljes vonalon, Payerbach-Reichenau és Semmering, illetve Mürzzuschlag állomások között pótolják, míg a távolsági vonatok helyett Gloggnitz és Mürzzuschlag között, az S6-os gyorsforgalmi úton keresztül közlekednek az autóbuszok, a vonatokénál mintegy tizenöt perccel rövidebb menetidővel. A Semmeringen is megálló távolsági vonatoknál egy-egy busz nem megy végig a teljes vonalon, mivel azok csak Semmering állomásig illetve állomástól közlekednek.

Mi a tevékenységünket a pótlóbuszok déli végállomásán, Mürzzuschlagban kezdtük.

 SEV Semmering (1)A Bécs és Ljubljana között közlekedő EC 151-est pótló buszok első tagja, Mürzzuschlag állomásához érkezvén.

SEV Semmering (2)Közvetlenül utána pedig egy Blagussos Setra S 517 HD. A vonatot összesen három busz pótolta.

Ha már itt vagyunk, foglalkozzunk egy kicsit a helyi tömegközlekedéssel is. Mürzzsuchlagot és környékét a Südbahn-on kívül hétköznapokon további két helyközi buszvonal szolgálja ki. Az egyik a Postbus által üzemeltetett 180-as számú vonal, ami Bruck an der Mur-ból Kindbergen keresztül egészen Semmeringig közlekedik, a másik pedig a Mürztaler Verkehrs-Gesellschaft gondozásába tartozó 195-ös, ami Mariazell és Mürzzuschlag között jár.

 SEV Semmering (3)Mürzzuschlag Postbus garázsa, közvetlenül a vasútállomás szomszédságában.

SEV Semmering (4)A vasútállomástól kissé eltávolodva pedig a Mürz-Reisen Neoplanja nyújt kiváló fotótémát.

Miután a városban végeztünk, a közeli Edlach falucska mellett vártunk néhány eresztésnyi vonatpótlót.

 SEV Semmering (5)A desszerttel kezdünk, ami jelen esetben a 180-as aktuális, Semmering felé közlekedő indulását jelenti.

SEV Semmering (6)Bevett szokás Ausztriában is, hogy vonatpótlásra az aktuális selejtsort is kizavarják. A Blaguss Lajtán túl található felénél ez így néz ki.

A vonatpótló járatok közlekedtetésére egyébként szokás szerint a környék különböző magáncégeit bízta meg az ÖBB buszos leányvállalata, a Postbus. Ottjártunkkor a legtöbb járművet a brombergi Oberger GmbH hozta, akik szó szerint mindennel jöttek, ami gurult.

 SEV Semmering (7)Kezdjük az Obergeres járművek bemutatását a kakukktojással. Az itt látható Sprinter nem Railjetet pótolt, hanem a Payerbach-Reichenau és Semmering, illetve napi két alkalommal Mürzzuschlagig közlekedő személyvonatokat. Arra a néhány utasra aki előfordul a szakaszon, meg a kis hegyi utakra bőven elég ez is.

SEV Semmering (8)Nini, egy King-long, avagy a jármű, ami önmagában kimerítette a minden fogalmát.

SEV Semmering (10)SEV Semmering (9)Az MAN elővárosi buszcsaládjának fejlődéstörténete az Oberger GmbH tolmácsolásában.

A Semmering állomást is kiszolgáló járatokra kisebb méretű, kb. 35-40 fő befogadására alkalmas buszok kerültek.

 SEV Semmering (11)Mürzzuschlag és Semmering között ez a Setra S 411 HDH ingázott az Allmer-től.

SEV Semmering (12)Ismét az előbbi Setra, itt már Semmering községben, a vasútállomástól nem messze.

SEV Semmering (13)Gloggnitz és Semmering között ez a rövidke Mercedes O404-es ingázott. A busz a semmeringi Kastelitz-Reisen tulajdona.

A semmeringi állomáson egyébként tegnap (december 7.) már ott voltak az alagútban balesetezett szerelvény sérült kocsijainak maradványai.

 SEV Semmering (14)Semmering állomás látképe az odavezető útról, előtérben a balesetezett konténervonat sérült kocsijainak maradványaival. Nem egy szép látvány...

A vonatpótlók mellett ismételten foglalkozzunk egy keveset a környék tömegközlekedésével is. Semmering községet a vasút mellett hétköznapokon szintén két helyközi buszvonal szolgál ki. Stájerország felől a helyi közlekedési szövetség 180-as jelzésű vonala, míg Alsó-Ausztria felől a 1760-as számú viszonylat közlekedik Semmering és Gloggnitz között.

 SEV Semmering (15)A 1760-as vonalon a Retter Linien szolgáltat, itt például egy alig két hónapos Setra S 415 LE-vel.

 Következő úticélunk Gloggnitz, a vonatok és a vonatpótló buszok jelenlegi északi végállomása.

 SEV Semmering (18)Mürzzuschlagban normál esetben is megállnak a Graz felé közlekedő Railjetek, Gloggnitzban viszont már nem, így elég furcsa látvány a kisváros vasútállomásának első vágányán egy ilyen szerelvény.

SEV Semmering (16)Egy Mercedes Intouroval a kapfenbergi Mürztaler Verkehrs-Gesellschaft is beszállt a vonatpótlásba. A busz a képen a Schwarza folyót keresztezi a Franz-Dittenbach-Straße-n, úton Mürzzuschlag felé.

SEV Semmering (17)Retter-es Setra S 415 UL business ugyanitt.

Gloggnitz után kinéztünk még Payerbach-ba is, hátha történt valami változás a személyvonatokat pótló jármű esetében, de továbbra is a Sprinter rótta a köröket.

SEV Semmering (19)A Sprinter újra már nem ütötte meg az ingerküszöböt, a Retter egyik Setrája a maga foltos külsejével viszont már annál inkább.

Mindeközben a nap szépen elbújt a hegyek mögé, így a fotózástól a nap további részében már eltekintettünk.

Összességében azért elmondható, hogy sikerült elég jól megszervezniük az osztrákoknak a vonatpótlást. Ugyan a baleset napján többen is támadták az ÖBB-t amiért az első pótlóbuszok csak órákkal az esemény után érkeztek meg, de mint tudjuk, beletelik némi időbe amíg sikerül riadóztatni a környék buszosait, hogy ugyan hozzanak már minél több, lehetőleg minél nagyobb befogadóképességű buszt egy operatív vonatpótlásra. Mi úgy találkoztunk összesen 16 pótlóbusszal a nap folyamán, hogy egy a forgalom szempontjából lazább napon voltunk, mert ha egy normál hétköznapot veszek alapul, akkor ennél több busz is könnyedén előfordulhat itt.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://aaron-muvek.blog.hu/api/trackback/id/tr388148916

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.