Aaron-Művek

A buszfotózás egy hiánypótló témáját igyekszem összekötni az igényes szórakoztatással.

Rock&Roll a szomszédban

AaronPeto 2019.06.14. 18:16

Nem, nem váltottam műfajt, ez továbbra sem egy zenével foglalkozó blog. Viszont a napokban tartják Nickelsdorf mellett, közvetlenül az osztrák-magyar határnál az idei NovaRock fesztivált. Mint az egyik legrangosabb európai rock fesztivál, természetesen rengeteg látogatót vonz a rendezvény, akiket valahogy el is kell juttatni a helyszínre. Erről, illetve néhány útba eső témával a környék tömegközlekedéséről lesz itt szó.

 NR19 (0)

Vasútfotózással indul a nap, ugyanis a fesztivál első két napján, a beköltözés könnyítése érdekében az ÖBB különvonatokat közlekedtet Bécs és Nickelsdorf között. Ezek megörökítésével terveztem kezdeni a napot, az első fotóhelyet az Ostbahn Gramatneusiedl és Himberg közötti szakaszán foglaltam el.

 NR19 (1)Rögtön a nap elején öröm és boldogság, korábban eddig ugyanis még nem igazán sikerült WLB gúnyás mozdonyt megörökítenem, hiába fotóztam már rengetegszer a környéken.

NR19 (2)Egy Wiener Neustadt Hbf. - Ebreichsdorf - Wien Hbf. - Bruck an der Leitha viszonylatú S-Bahn, GySEV Ventussal. Az alapvetően a Pozsony - Bécs - Sopron - Deutschkreuz, és a Bécs - Pomogy (- Fertőszentmiklós) REX-eken közlekedő motorvonatok közül egy csatolt szerelvény munkanapkon beforog az S60-as vonalra is.

NR19 (3)Ez már az egyik Bécs és Nickelsdorf között közlekedő menetesítővonat szerelvénye. A vonatok kedden, a "beköltözési napon" egész nap, szerdán pedig reggeltől délutánig jártak. A követési időköz mindkét nap esetében nagyjából óránkénti volt.

Maradunk az Ostbahn mellett, az újabb tábort Sarasdorf és Wilfleinsdorf között vertem le. Egy néhány hónappal korábbi túrán az itt található földkupacról még a Bécs felé néző irány is jól fotózható volt, időközben viszont kinőtt egy valamilyen átjátszó toronynak kinéző tárgy a földből, így maradt a talajszintről való alkotómunka.

 NR19 (4)Két szerelvény volt szükséges a mentesítő vonatok kiadásához, ezek mindegyike emeletes inga volt. Valahol mélyen a 4020-as motorvonatnak jobban örültem volna, de azért jó volt ez így is, főleg annak tudatában, hogy az Ostbahn-on már csak hétköznap csúcsidőben járnak emeletes vonatok.

NR19 (5)Nem sokkal a különvonat mögött jött a Transsylvania EC, ami Ausztriában csak egy sima nemzetközi gyorsvonatként közlekedik. Mondjuk EC-nek én se nevezném ezt a vonatot...

NR19 (6)Kisebb meglepetésként ért a Desiro ML ezen a Wulkaprodesdorf/Pomogy - Bécs REX-en. Papírforma szerint Talentnek kellett volna lennie.

Éppen delet harangoztak a környező települések templomai, amikor a továbbindulás mellett döntöttem. A következő kiszemeltem a Schwechat-i repteret Bruck an der Leitha-n át Neusiedl am See-vel összekötő 273-as vonal aktuális indulása jelentette. A Bruck és Göttlesbrunn közötti összekötő úton, az A4-es autópálya szomszédságában vártam meg az autóbuszt.

 NR19 (7)Pár hónapos Setra S 415 UL business a Blaguss-tól.

A dél utáni pörgés következő kiszemeltje a Mannersdorf felől érkező 277-es vonal aktuális járata volt. A Bruck-i nyugati ipari zónánál ezen egy Postbusos Iveco Crossway LE érkezett, semmi különös, megyünk is rögtön tovább. Nem sok időm volt áttérni a Rohrau-i kastély melletti helyre, előzetesen nem is igazán gondoltam volna, hogy sikerülni fog, de végül gond nélkül megérkeztem a kiszemelt járat előtt.

 NR19 (8)A maga alig 4 éves korával itt már ez az Postbus-os Intouro is lassan selejtsoros. A VOR a legújabb, VORRegio-s tenderein megköveteli a szolgáltatóktól, hogy a 8+2 éves közszolgaltatási szerződések nagyjából felénél új járművekre cseréljék a kocsiparkot.

Lazább időszak következett, mely során ismételten két, a 275-ös vonalon közlekedő busz megörökítése volt a terv. Elsőként Hundsheim mellett várakoztam egy keveset a tűző napon, majd pedig a Schönabrunn és Deutsch Haslau közötti út szélén, már befelhősödött égbolt alatt vártam a következő fotótémát.

 NR19 (9)Hundsheim mellett egy újabb Intouro került lencsevégre. Az Ostbahn környéke az elsők között lett átszervezve, még 2015 végén a VORRegio márkanéven belül, így itt még magaspadlós, de mozgássérült lifttel felszerelt autóbuszok is közlekedhetnek. Azóta viszont már az újonnan átszervezett térségekben minden vonalon LE kocsikat követelnek meg, sokszor teljesen indokolatlanul.

NR19 (10)A korábban már látott Blaguss-os Setra ismételten elém került.

Gattendorf-nál, útban Zurndorf felé még mindig borult ég fogadott, így mivel elég jól álltam idővel, gondoltam összehasonlítom a pontos időt a menetrenddel. Kiderült, hogy egy húsz percen belül öt járat érkezése várható, köztük a Zurndorf-i kiszemeltemmel, így a maradás mellett döntöttem.

 NR19 (11)Egy Iveco Crossway LE a Postbus-tól, útban Neusiedl am See felé. Olcsósága miatt lassan, de biztosan halad az Ausztria legelterjedtebb busztípusa címért.

NR19 (12)A Blaguss szerencsére hű maradt az Evobus-hoz, náluk továbbra is a Setra az első számú választás a helyközi buszok piacán.

Nickelsdorf, a NovaRock fesztiválnak otthont adó település következett. Mivel a fesztivál és a település, illetve annak vasúti megállóhelye között elég nagy a távolság, főleg gyalog, a közlekedés megkönnyítésének érdekében shuttle buszok közlekednek. Eredetileg az A4-es autópálya lehajtója és a fesztivál közötti útszakaszon terveztem ezeknek a megörökítését, de a helyszín közelébe érve szomorúan konstatáltam, hogy oda már csak jeggyel lehet bemenni. Így maradt a vasútállomásról kivezető út.

 NR19 (13)A shuttle buszok évek óta Bécsből kiszabadult Blaguss-os Mercedes Citaro C2-esek. Használatuk egyébként nem ingyenes, 7 EUR-ért lehet rájuk karszalagot venni, ami a fesztivál ideje alatt korlátlan számú utazásra jogosít.

Némi égett avart éreztem az erdőben, mivel a busz nem balra, a fesztivál felé vezető legrövidebb úton távozott, hanem jobbra, kvázi az ellenkező irányba. Gyors térképnézegetés után kiderült, hogy a buszok egy a kertek alatt átvezető úton, hátulról is meg tudják közelíteni a helyszínt, így annak a mentén foglaltam végül helyet.  

 NR19 (14)A Blaguss több, a szolgáltatási területükre eső Kelet-ausztriai városból is közlekedtet külön járatokat a fesztiválra. Itt éppen a Mattersburg felől érkező különítmény látható.

NR19 (15)Nem csak Bécs helyis C2-esek köröznek a falu és a fesztivál között. Egy kocsit a bécsi reptéren közlekedő Airport Shuttle járatról hozott át a Blaguss.

NR19 (16)Az általam elfoglalt fotóhelyet érintve viszik egyébként be az előadókat is a fesztivál területére. Bíztam benne, hogy esetleg a másfél órás ott tartózkodásom során hoznak valami nagy nevű fellépőt is, mondjuk a Beat the Street egyik fekete Setra S 531 DT-jével, de végül be kellett érnem a Blaguss eme 431-esével, ami a kijelző felirat alapján VIP-Shuttle-ként érkezett.

A túra végén még úgy gondoltam benézek a vasúthoz is, megnézni az induló állomást, illetve hátha áll még ott valami érdekes.

NR19 (17)Indulási oldal a vasútnál. Egyéb érdekesség híján ezzel a képpel búcsúzom is.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://aaron-muvek.blog.hu/api/trackback/id/tr6014894190

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SZALAROAA 2019.06.14. 18:46:17

“A VOR a legújabb, VORRegio-s tenderein megköveteli a szolgáltatóktól, hogy a 8+2 éves közszolgaltatási szerződések nagyjából felénél új járművekre cseréljék a kocsiparkot.”
Nem túlzás ez? Nem hiszem, hogy a színvonal rovására menne, ha 8-10 éves korukig közlekednének a buszok, a jegyárak viszont talán konszolidáltabbak lehetnének, ha nem szórnák értelmetlenül a pénzt. (Rákerestem, Bruck-Hainburg €5,70 busszal, miközben egy kb. 20 kilométeres távolságról lévén szó, autóval €1,5 körül alakul az üzemanyagköltség.)

AaronPeto 2019.06.14. 18:59:37

De, nagyon is túlzás, ezt még az osztrák kollégák is megerősítik. Az ország többi részén ennyire nem szigorú a rendszer, így a Postbus mondjuk meg is tudja oldani, hogy a 4-5 éves buszait átcsoportosítja más tartományokba.
A jegyár pedig nagyjából minden tartományban ennyire jönne ki, ott is, ahol egy háromszor ennyi idős (nálunk gyakorlatilag új) busz jön az utasért.