Az előző Grazról szóló bejegyzés végén már tettem rá utalást, hogy még 2011-ben vissza akartam menni a városba fotózni. Néhány héttel később, immáron szeptember elején, így is tettem.
Odafele úton a terv ugyanaz volt, mint augusztusban. Győrből indulás a reggel 6-os személlyel, majd Sopronból a 8-kor induló REX-el irány Bécsújhely, ahol (remélhetőleg) átszállás a Ljubljana felé közlekedő Emona EC-re. A tervet ezúttal sikerült is megvalósítani, bár így is rezgett egy kicsit a léc, ugyanis Bécsújhelyre ismét sikerült két perc késéssel beesni. Se baj, egy kis futás, némi lépcsőmászással együtt, senkinek sem árt.
Végül fél 11-kor sikerült megérkezni Ausztria második legnagyobb városába. A főpályaudvarnál továbbra is építkeztek, így irány a vilipótló megállója, majd a Jakominiplatz.
Kezdésnek egy Citaro L, mielőtt befordulna az 50-es vonal főpályaudvari végállomására.
Ez a Citaro Mariagrün felől érkezik a főpályaudvarhoz. A GPS alapú utastájékoztató rendszernek köszönhetően már azután átíródik a járművek külső kijelzőin a célállomás neve, miután elhagyják az adott járat utolsó megállóját.
Egyike a kevés távolsági járatnak: a Watzke Graz-Bécs járata indulás előtt a Jakominiplatz-on.
Kutsenits City VI Sprinter pofával. Mintha vonalzóval tervezték volna.
A Jakominiplatz-on szokás szerint még mindig mindenki ment mindenfelé, szinte esélytelenné téve a normális képek elkészítését, így elvonultam a Don Bosco-hoz.
A Watzke teljes reklámos Citaro K-ja a Don Bosco-nál, rögtön indulás után.
A 33-ason ismét dolgozott egy Mercedes O 405 GN2-es. Ezúttal a 161-es kocsi volt forgalomban.
Ezúttal nem a pályaudvarnál, hanem a telepről kijövet találkoztam a Graz-Klagenfurt vonalon közlekedő emeletes Setrával. A ködösért jár a plusz pont a vezérnek. :)
A múltkori alkalommal mikor a szakadó esőben villamosozgattam, akkor sikerült eljutni a 26-os St. Peter-i végállomásához. Onnan indul Graz talán legrövidebb autóbusz viszonylata, a 69-es. A vonal menetideje oda-vissza alig 10 perc. Egy kocsi dolgozik rajta, a követési idő napközben 20 perc.
Ezúttal nem akadályozta meg a szakadó eső 69-es vonal fotózását, amelyre egy Citaro K volt kiadva.
Ekkor már bőven ebédidő körül volt, kéne valamit enni is. Irány vissza a város felé, előbb viszont még illene megállni a Schulzentrum St. Peter elnevezésű megállónál is.
Egy Citaro St. Peter Schulzentrum-nál. A megállóban lévő információs táblákon nem csak a buszok indulásáig hátralévő időt mutatták, hanem a villamospótlásra is felhívták a figyelmet. Ez egyébként a város összes ilyen tábláján így volt, még olyan helyeken is, ahol a közelben sincsen villamos.
Egy elővárosi Setra S415 NF. Vajon Zaláék, vagy az utódjuk, ebből is be fog vásárolni pár év múlva? :)
Egy Citaro a 76U vonalról. Az U betűvel azt jelölik, hogy a járat áthalad Graz közigazgatási határán is túl.
Hogy villamos is legyen: egy GT8-as a 26-os vonalról.
Miután bekajáltam a JPL közelében úgy döntöttem ideje lenne felkeresni a villamospótló másik végállomását, a Laudongasse-t is.
A Watzke Citaro L Ü-je a Dietrichsteinplatz-on. El tudnék viselni pár ilyen gépet a "nyóclábú" E94-eseink mellett.
Egy 8-tengelyes, utólag alacsony padlós középrésszel ellátott villamos a Laudongasse-n.
Egy a villamospótlón közlekedő Citaro G ugyanott.
A Laudongasse-nél két külön peron van. Egyiket az 1-es és 7-es villamosvonalak, a másikat pedig a villamospótlók használták.
Ezután irány Gösting, ott még úgy se jártam alapon. A Laudogasse-tól 2 átszállással tettem meg az utat. Először a 7-es villamossal elmentem a Karl-Morre-Straße –ig, innen a 62-es buszt vettem igénybe a kórházig, majd végül a 85-ös busszal irány Gösting. A 62-esen egyébként egy elsőszériás „Ü-pofás” Citaro jött, még az egyik legelső beszerzésből. Maradjunk annyiban, hogy annak kb. 12-13 évesen is sokkal különben nézett ki az utastere, mint bármelyik Credonak, legyen szó egy BN-ről, Citadellről vagy az új Ekenellről.
Útközben érintettem a 33-as vonal Eggenberger Alle-nál lévő végállomását is.
Egy Citaro a 85-ösről, a kórház mellett.
A kórháztól ezzel a kockamerdzsóval mentem Gösting-ig. Tuti egy gép ez is.
Göstingből indul a 48-as vonal is. Google Maps alapján izgalmas vonalvezetése van, kár, hogy a fotózáshoz túl ritkán jár.
Göstingből a 40-es busszal először visszamentem a Jakominplatzra, majd az Andreas Hofer Platz-on lévő buszpályaudvar következett.
A Postbus Neoplan Centroliner-e a grazi helyi flottaszín szerint fényezve a Jakominiplatz közelében.
A forgalmi tartalék buszok a JPL közelében, egy kis utcában várnak bevetésre.
A HGL egyik zavarelhárító Volkswagenje.
Ez már az Andreas Hofer Platz egy Integro L-el.
Postbusos MAN Lion's Regio magyaros fényezéssel.
Az elővárosi közlekedésbe a környék maszek buszosai is részt vesznek, néha nem éppen elővárosi forgalomra szánt járművekkel.
Időközben tökéletesen befelhősödött az ég, megteremtve a tökéletes fényviszonyokat a fotózáshoz a körülbelül 200 méterre lévő Radetzkybrücke belvárosi oldalán.
Egy faceliftes Integro az S30-asról. Az "S" betűvel a gyorsjáratokat jelölik.
Egy Integro L fordul rá a Roseggerkai-ra. A Roseggerkai-Radetzkystraße/Radetzkybrücke kereszteződés a forgalom szempontjából tökéletes fotóhely.
Egyes elővárosi vonalak mellett a 31-es, 32-es, 33-as, 35-ös, 39-es 40-es és 67-es vonalak mindkét iránya érinti a kereszteződést. Ennek köszönhetően szinte minden lámpaváltással érkezik legalább egy rendszám.
Ismét elém került a 161-es kocsi.
A 33-ason szóló és csuklós kocsik vegyesen közlekedtek. A kép balszélén pedig az egyik főellenségem is látható :D
Eljött az ideje a hazaindulásnak is lassan. A vasúthoz visszamenet ezúttal a villamospótlót választottam. A délutáni csúcsnak köszönhetően elég jól sikerült megrakni a csuklós Citaro-t, gyakorlatilag fürtökben lógtunk a buszon, már-már a budapesti 7-es buszt megidéző tömeg volt a járművön. Növelte a pesties érzést az a tény is, hogy a sofőr se finomkodott a géppel, tolta neki rendesen. Egy élmény volt ez az út. :)
Hazafelé a múltkor is használt Maribor felöl érkező ÖIC-et vettem igénybe. A vonat előtt viszont még érkezett egy laza kis zivatar is, jó erős széllel párosítva. A perontető alatt végig libasorban álltunk a többi vonatra várakozóval, egyedül ott nem lettünk vizesek. Mikor azonban beállt a vonat, és vártuk az ajtóban a népeket, hogy leszálljanak, sikerült bőrig ázni. Hogy miért nem a peron közepén védett helyen vártuk meg, amíg leszállnak? A válasz egyszerű: mivel Ausztriában helyjegyet nem köztelező venni az emelt szintű szolgáltatású vonatokra sem, ezért a jó helyekért általában valóságos harc alakul ki. Az egyébként udvarias osztrákokból tapasztalataim szerint ilyenkor előbújik az a bizonyos állat, jobban tolakodnak, mint itthon az öregasszonyok a hétköznap reggeli csúcsban a diákjáraton. Mondjuk én meg még az osztrákoknál is jobban, de itt szerencsém is volt. A vonat ajtaja pont előttem állt meg, és az utolsó leszálló még szinte a lépcsőn volt, mikor én már a kocsi előterében. Hiába, a rutin, meg az évek a reggeli csúcsban azért néha jól jönnek. :D