Aaron-Művek

Járműfotózás és ezzel kapcsolatos fotótúrák bemutatása Közép-Európából.

Sommerticket 2013 – Egy kicsi mindenhonnan

AaronPeto 2013.08.30. 15:04

Itt aztán sok minden lesz. Az egész azzal kezdődött, hogy kigyűjtöttem pár helyet még a nyár elején, melyeket érdemes lehet felkeresni a szezon során, de viszont nem kell rá szánni egy teljes napot. Ilyen volt például annak idején Waidhofen/Ybbs vagy most a Linz melletti Traun. Aztán észrevettem, hogy a nap folyamán útba ejthető egy kis vonatpótlás is, azt se ártana meglesni. De még így is üres volt szinte a teljes délután, így a nap hátralévő részével meg úgy voltam, hogy majd lesz valami.

Egy kicsi mindenhonnan (0) 

A reggel szokásosan indult, Győrből a 162-es Railjettel startoltam, amivel most is Linzig utaztam. Linzben a buszpályaudvar felé indultam, és történelmi fordulóponthoz ért a Sommerticketezés.

A következő úticélt, Traunt ugyanis elővárosi busszal kívántam megközelíteni, mivel vonat az elég ramaty időpontban lett volna, nekem meg sűrű a programom. A buszt a WWT adta, egy, az alga.de-ről kukázott frankfurti Citaroval. Felszálláskor jött aztán az igazi sokk, a sofőr miután megleste a Vorteilscard-ot, megszólalt magyarul! Kiderült, hogy ő a WWT egyetlen magyar sofőrje, és az élettörténete mellett elmondott néhány érdekességet a cégről is. Például, hogy az ő általa vezetett Citaro beszerzésére és forgalomba állítására alig három napja volt a WWT-nek, mert sürgősen kellet pár „új” autó. Amiknek az üzemeltetési költségeit egyébként egy pláza fizeti, cserébe a járműveken az ő teljes reklámjuk van. Traunban ezek után nem vittem túlzásba a fotózást, helyette inkább ugyanazon busszal visszamentem Linzbe.

 Egy kicsi mindenhonnan (1)Traun helyi járat, egy sprinter pofás Kutsenits-el. Nem éppen erre számítottam...

Egy kicsi mindenhonnan (2)Ezzel a Citaroval közlekedtem Linz és Traun között. A busz egyébként nincs lefestve a WWT flottaszínére, csupán csak a PlusCity bevásárlóközpont reklámja lett felnyalva az autóra az érkezése után. A PlusCity Express egyébként a linzi 3-as villamos Meixnerkreuzung megállóját köti össze Traun-al és Haid-al, a bevásárlóközpontot is érintve. Az arra közlekedő viszonylat sűrítését is ők kérték, cserébe pedig beszálltak az üzemeltetési költségek fedezésébe.

Linzből egy ÖIC-el indultam vissza Bécs felé, de egyenlőre még csak Amstettenig, majd onnan egy REX-el Pöchlarnig jutottam. Utóbbi városból indult az aznapra betervezett vonatpótló. A Scheibbs-i mellékvonalon karbantartást végeznek a nyáron, így ott jelenleg pótló buszok közlekednek. A pótlásra a Postbust bízták meg, aki a saját járművei mellett egy alvállalkozót is hozott. Én egy faceliftes elővárosi kialakítású Integrot fogtam ki, mellyel kapcsolatban csak annyit mondanék, hogy bár ugyanolyan kényelmes ülésekkel és hasonló méretű üléstávval tákolnák össze a hazai „busz”gyártók a távolsági járműveiket. A busszal egyébként Wieselburg an der Erlauf-ig utaztam.

 Egy kicsi mindenhonnan (3)Egy a NÖVOG által üzemeltetett vonatpótló Setra S 415 UL érkezik Wieselburg/Erlauf állomásához.

Egy kicsi mindenhonnan (4)Az előző Setra az állomásépülettel pózolva. A NÖVOG egyébként néhány vasútvonal mellett távolsági buszjáratokat is üzemeltet Alsó-Ausztria tartományon belül. Ezen expresszjáratok "Wieselbus" fantázianévre hallgatnak.

Wieselburgban bíztam benne, hogy két vonatpótló között lesz majd némi normál helyközi busz is. Az állomás előtti téren lévő „több karós” buszmegálló először bizakodásra adott okot, de végül csalódnom kellett. A kínálat elsőre jónak tűnt, csak volt egy apró megjegyzés minden indulásnál: csak tanítási napokon közlekedik. Kissé furcsának érzem, hogy tanszünetben illetve hétvégén ne járjon egy darab, még a vasútra ráhordó járat se. A Postbus internetes keresőjében végül találtam ugyan pár járatot, amik elvileg ilyenkor is közlekednek, viszont akkor meg azt nem értem, hogy a kifüggesztett menetrendben miért van ott minden indulásnál a kis háromszög. Na mindegy, szerencsére 20 perccel az előző vonatpótló után jött egy ütemen felüli járat is, amivel visszamentem Pöchlarnba.

 Egy kicsi mindenhonnan (5)Ezzel a Temsa Safarival mentem vissza végül Pöchlarnba. Nem örvend nagy népszerűségnek a típus a hazai közlekedés barátok között, pedig meglepően jó gépezetek.

Egy kicsi mindenhonnan (6)Egy Pöchlarn és Ybbs an der Donau között közlekedő vonatpótló Setra.

Pöchlarnból Alsó-Ausztria tartományi fővárosa, vagyis St. Pölten felé indultam tovább egy Regionalzuggal. Az elkövetkező kb. egy órát itt töltöttem el, a vasútállomás két oldala között ingázva.

 Egy kicsi mindenhonnan (7)Elsőként egy PT 12046 című Temsa az új elővárosi buszvégállomásról.

Egy kicsi mindenhonnan (8)BD 13005 eddig még hiányzott a gyűjteményemből. A város helyi járatait egyébként részben a Postbus, részben pedig az NBUS üzemelteti.

Egy kicsi mindenhonnan (9)Egy Postbusos Volvo 8700. Nem sok ilyennel találkoztam még eddig a cégnél.

Egy kicsi mindenhonnan (10)A Volvo után ez a NÖVOG-os S 431 DT borzolta a kedélyeimet, a Gmünd felé közlekedő expresszjáratról.

Egy kicsi mindenhonnan (11)Egy NBUS-os Citaro a 7-es vonalról. Ha jól tudom akkor ezeket is a Postbus üzemelteti, az NBUS meg csak bérli őket. Bár 100%-os információm nincs a dologról.

Egy kicsi mindenhonnan (12)Egy teljes reklámos dízel Citaro a Postbustól, a 6-os vonalon.

Egy kicsi mindenhonnan (13)Egy maszek Setra a Waidhofen/Thaya felé közlekedő E-jelű "Wieselbus" vonalról.

Egy kicsi mindenhonnan (14)A 7-es mellett még a 9-es vonalon szolgáltat az NBUS. A külvárosi 10-es vonal (ZuklinBus) kivételével az összes többi a Postbusé.

Egy kicsi mindenhonnan (15)A nap legnagyobb meglepetése ez a Lion's City volt. Ezt az egy buszt leszámítva csak különböző korszakú Mercedes Citarók járnak St. Pölten helyi járatain.

Egy kicsi mindenhonnan (16)BD 13001 az 1-es vonalról.

Nagyjából egy óra után elérkezettnek láttam az időt a továbbállásra, egy ÖIC fedélzetén hamarosan megindultam Bécs, azon belül is Liesing felé. Liesinget már kinéztem egy párszor magamnak, de korábban valahogy még sosem sikerült odaérnem.

 Egy kicsi mindenhonnan (17)Egy klasszikus Wiener Linien flottaszínű első generációs Citaro a Postbustól. Hamarosan a fővárosi közlekedési vállalatnál is megjelennek a Citarók, igaz, azoknak már más fényezésük lesz.

Egy kicsi mindenhonnan (18)Egy C2-es a Postbustól. Egy ilyet sikerült bebuknom St. Pöltenben is.

Egy kicsi mindenhonnan (19)A Manner édességgyárat reklámozó Postbusos Lion's City. Még ennek az undorító színnek az ellenére is jól néz ki a reklámmal az autó, mivel sikerült normálisan felnyalniuk rá a matricát. Bezzeg Győrben...

Egy kicsi mindenhonnan (20)A ZuklinBus Euro VI-s Citaro 2-ese a 61A vonalról.

Egy kicsi mindenhonnan (21)A Blaguss faceliftes Citaro-ja a 60A-ról.

Egy kicsi mindenhonnan (22)Egy első szériás Citaro a Postbustól, a 253-as elővárosi vonalról.

Rövidesen innen is továbbálltam, a következő cél a Hauptbahnof mellett található Südtiroler Platz volt. Mivel sokszor jártam már ott fotózni, tudtam, hogy a fények nem lesznek a legjobbak, de mivel a pályaudvar mindkét oldalán van tároló hely a buszoknak, ezért úgy döntöttem, egy próbát mindenképpen megér.

 Egy kicsi mindenhonnan (23)Az egyetlen még mutogatható kép a Südtiroler Platzról. A túloldalon lévő tárolóban tökéletesek lettek volna viszont a fények, ha nem lenne éppen feltúrva az egész...

Lassan de biztosan közeledett a hazaindulás ideje is, így rövidesen átgurultam Mediling-be. A Railjet indulásáig hátralévő időben elkövettem még néhány képet az Edelsinnstraße-n.


Egy kicsi mindenhonnan (24)A Wiener Linien szóló MAN Graf&Stift Lion's City-je a 8A-ról. 

Egy kicsi mindenhonnan (25)A 8014-es háziszámú csuklós Lion's City a 7A-ról.

Címkék: mercedes man setra temsa pöchlarn citaro sommerticket traun st. pölten

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://aaron-muvek.blog.hu/api/trackback/id/tr875484817

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása