Aaron-Művek

Járműfotózás és ezzel kapcsolatos fotótúrák bemutatása Közép-Európából.

Hogyan menjünk Tatára? – feat. Bobalt

AaronPeto 2013.01.15. 21:39

Aki teheti, ne induljon útnak – napok óta mást se mondanak a médiában, pedig szerintem télen egyáltalán nem áll messze a normálistól a hó meg a hideg. Na mindegy, úgy alakult, hogy Bobaltnak ismételten mehetnékje volt, én meg miden hülyeségben benne vagyok, szóval had szóljon. A kitűzött úticél ezúttal Tata volt.

Oroszlány (0) 

Mivel az 1-es út unalmas, meg tele van 40-es táblákkal, ezért Bábolna és Nagyigmánd felé indultunk el. Itt rögtön az első faluban, Bőnyön, meg is lett a nap első rendszáma.

 Oroszlány (1)Egy Tempolux-os Nokia szerződéses Bova, mint a nap első rendszáma.

Utána már meg sem álltunk Bábolnáig, a helyi buszfordulónál akadt is némi fotótéma.

 Oroszlány (2)KOX-377 a Bana-Komárom viszonyaltról.

Oroszlány (3)LPY-105 Bábolnán. Jól kezdődik a túra, már ezért a két gépért megérte.

Irány tovább, Nagyigmándnál elkanyarodtunk Szákszend felé is, mert még egyikőnk se járt arra, meg hát miért is ne. A Szákszendre vezető út nem volt ugyan letolva, de a keréknyomokban elég jól lehetett haladni, meg nem mellesleg áthaladtunk egy Szentmihályi iskola sor nevű településszerűségen is.

 Oroszlány (4)Egy sima kedd délután, de Szákszenden csak találtunk az út szélén egy Credot.

Szákszenden aztán a térképre pillantva már Oroszlány is elérhető célnak tűnt, nosza, nézzünk el oda is hátha találunk valami érdekeset. Útközben aztán egyszer csak a bokodi erőműnél kötöttünk ki, ahol pont állt néhány műszakváltós busz. Egyébként itt készült a cikk elején lévő kép is.

 Oroszlány (5)IFG-514 a Vértes Erőműnél.

Innen továbbmentünk Oroszlány felé, pont kettő óra körül érkeztünk meg az Ipari Parkba, na, akkor lőjünk itt is műszakváltást.

 Oroszlány (6)CTD-644 valahol Oroszlányban. Jó arcok egyébként a Vérteses sofőrök is, mindenhol együttműködőek voltak.

Oroszlány (7)ABF-365 igényes, "Helyijárat" feliratú táblával A4-es papírral.

Oroszlány (8)Jó öreg Setra S215 UL. Munkásszállításra bőven jó.

Az ipari park után benéztünk a Volán-telep felé is, onnan nem messze foglaltuk el a következő fotóhelyet a Táncsics Mihály úton.

 Oroszlány (9)Egy másik maszek Setrával kezdtük a sort a városban.

Oroszlány (10)Azt azért kicsit sajnálom, hogy a Kisalföld Volán nem vásárolt be csuklós Contactból. De legalább van helyettük pár darab háromtengelyes E94F :)

Oroszlány (11)A kéttengelyes változattal szerencsére itt is sikerült összefutni.

Napközben aztán eszünkbe jutott, hogy ha minden igaz mától (január 15) az egyik Samu csinálja az Oroszlány-Tatabánya személyvonatokat. Ezt meg kell lesni, irány a vasútállomás. Negyed órája ment el, irány Környe, oda hamarabb visszaér. Környén így már csak egy 15-20 percet kellet várni rá.

Oroszlány (12)

 Oroszlány (13)

Fény az már nem volt, de legalább meglett az első napján.

Lassan sötét lesz, el kellene nézni már Tatára is, ha már egyszer odaindultunk. Fény az már nem sok volt, de azért még csak lett pár rendszám innen is.

Oroszlány (14)Elegendő fény híján Tatán se vittük már túlzásba a fotózást.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://aaron-muvek.blog.hu/api/trackback/id/tr145020440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása