Aaron-Művek

Járműfotózás és ezzel kapcsolatos fotótúrák bemutatása Közép-Európából.

Sommerticket 2011 - Stájerország fővárosa

AaronPeto 2013.02.14. 15:44

Annak idején Graz volt az első olyan osztrák város, ahol viszonylag sok fotót készítettem a városi tömegközlekedés járműveiről. Graz volt az a város, ahol először utaztam alacsonypadlós villamossal és ahol először fotóztam Citarot. Ezeken az apróságokon kívül is több kellemes emlék fűz Ausztria második legnagyobb városához, így 2011. augusztusában el is ugrottam Stájerország fővárosába.

Graz 1 (0)

Tetszik, nem tetszik, ahhoz hogy Grazba értelmes időmennyiséget el tudjon tölteni az ember, bizony korán el kell indulni. Győrből a vonatom 6:01-kor indult Sopronba, ez egy Halberstadti kocsikból álló GySEV-es szerelvény volt. Nem egész másfél óra alatt ért át Sopronba, a GySEV jó szókásához híven nem is késett. Sopronban így volt több mint fél órám a bécsújhelyi REX indulásáig.

 Graz 1 (1)AVC-936 a soproni pályaudvarnál. Sopronban a kép készültekor már zajlott az új utastájékoztatási és forgalomirányítási rendszer tesztüzeme. Győrben ekkor még csak a rendszer kiépítése történt.

Graz 1 (2)Azért az ÖBB-nél is előfordulnak összegraffitizett vonatok.

A REX-nek papíron 8:01-kor kellett volna Bécsújhelyre indulni, de csak nem akart elindulni. Kezdtem ideges lenni, ugyanis Bécsújhelyen mindössze 4 perc van átszállni a Grazon át Ljubljanáig közlekedő EC-re. Végül 8:08-kor indultunk el, miközben pedig bejártunk Bécsújhelyre integethettem az éppen kihaladó EC-nek. Így buktam egy órát, na meg nem mellesleg az eső is elkezdett esni.

 Graz 1 (3)Már Bécsújhelyen tudtam, hogy nagyon fog hiányozni a késés miatt elbukott egy óra a nap folyamán.

Nagy nehezen eltelt az az egy óra, a Grazig közlekedő ÖIC 555 pontosan érkezett be. Szerencsére sokan se voltak rajta, felszállás után még válogatni is lehetett az üres fülkék között. Innen két óra alatt ért át a vonat Grazba, útközben érintve a Semmeringbahn-t is. Esőben is gyönyörű látvány.

Grazba végül fél 12 körül érkeztem meg, az eget sötét felhők borították, de az eső nem esett. Az egyórás késésemnek nem örültem, de így legalább pont összeakadtam a pályaudvar előtt egy ÖBB-s Graz és Klagenfurt között közlekedő Intecitybus-al.

 Graz 1 (4)Graz és Klagenfurt között nincs vasúti kapcsolat, ezért az ÖBB Intercitybusokat közlekedtet a két város között. Ezekre egyébként kötelező helyjegyet venni.

A főpályaudvar átépítése miatt az itt közlekedő 4 villamos helyett pótlóbuszok közlekedtek a belvárosi fő átszállási pont, a Jakominiplatz, és a vasútállomástól nem messze található Laudongasse között. Ennek abból a szempontból örültem, hogy így jó eséllyel dolgozik a selejtsor is, abból a szempontból viszont nem, hogy így a fő térnél buktam a néhány évvel korábban látott villamos dömping fotózását.

 Graz 1 (23)Egy O 405 GN2 a Jakominiplatzon. Nem sokat járattak már belőlük, a villamospótlás ellenére sem.

A Jakominiplatzról az előbb látott csuklós Mercivel kinéztem a Don Bosco felé. A belvárostól idáig a 31-es 32-es és 33-as vonalak fonódnak egymással, együttesen 4 perces követési időt biztosítva szinte egész nap.

 Graz 1 (5)Csuklós Citaro a 32-esről. Az utolsó karakterek elég sok kijelzőn hibásan jelentek meg.

Graz 1 (6)A Postbus telephelyéről igyekszik ez a "nyóclábú" Integro a belváros egyik helyközi buszvégállomására.

Graz 1 (7)Néha még Európa legmegbízhatóbbnak tartott autóbusztípusa is megadhatja magát.

Ideális fotóhely az útvonal, de az eső természetesen pont ekkor kezdett el szakadni. Így inkább vissza Citaroztam a Jakominiplatzra, majd mivel az eső még mindig szakadt, tettem egy kört a 26-os villamossal St. Peter felé is. A városba visszaérve viszont már annyira nem volt vészes a helyzet.

 Graz 1 (8)Alacsonypadlós elővárosi Setra a Watzke-től a Jakominipaltzon.

Graz 1 (9)Egy teljes reklámos Cityrunner a Jakominplatzon.

Korábban említettem, hogy Graz volt az a város, ahol először utaztam alacsonypadlós villamossal, még 2007-ben. Akkor a 666-os pályaszámú Bombardier Cityrunner-el utaztam az 5-ös vonalon a Hauptplatz és Puntigam között. Mindezt azért írtam ide le, mert mikor visszaértem a Jakominiplatzra Puntigam felé akartam tovább menni, az 5-ös villamossal. És véletlenül ismét a 666-os kocsi jött. :)

Graz 1 (10)A 666-os Puntigamban. Van itt egy modern tömegközlekedési csomópont, minden vonal külön kocsiállással rendelkezik és a pályaudvar teljes területét tető fedi. Ideális átszállópont.

Graz 1 (11)Egy Watzke-s Citaro K a 80-as vonalról.

Graz 1 (12)Egy szóló Citaro bújik át a végállomás melletti főút alatt átvezető alagútból.

Graz 1 (13)Jópofa az az automatát jelző figura a villamosok ajtaján.

Puntigamból az 5-ös vonal másik végállomására, Andritzba mentem át, útközben még a Jakominiplatzon is megállva.

 Graz 1 (14)Volt valami kavarodás a villamosoknál, egy menetet az 5-ösön busszal pótoltak a Jakominiplatz és Puntigam között.

Graz 1 (15)Utólag alacsonypadlós középrésszel ellátott és 8 tengelyesített SGP / Rotax villamos Andritz-ban.

Graz 1 (16)Gázüzemű faceliftes Citaro a 41-es vonalról.

Graz 1 (17)Postbusos Citaro szintén a 41-esen, mint a Graz Linien alvállakozója.

Graz 1 (18)Napi WTF. Valószínűleg a busz károsanyag-kibocsátását mérhették, a buszon a sofőrön kívül csak két lap-topos ember volt.

Graz 1 (19)A villamosok között az ilyen Stadler Variobahn-ok a legújabb beszerzésűek. Amennyire jól sikerült járgány szerintem a Flirt, annyira rosszul sikerültek ezek. Hangosak, az utastér kialakítása a forgóvázaknál egy kissé érdekesre sikeredett, illetve a futásuk sem éppen a legjobb, még egy Bombardier-hez képest sem.

Andritz után ismét visszamentem a Jakominiplatzra, elsősorban a villamospótlókat fotózni, meg minden mást, ami még éppen jön.

 Graz 1 (20)Villamospótló a felszállítóhelyen. A vonalon kizárólag csuklós Citarok közlekedtek.

Graz 1 (21)Egy másik villamospótló érkezik a Jakominiplatzra.

Graz 1 (22)Szóló Citaro a 34E-ről. Grazban a járatszám utáni E nem a gyorsjáratokat, hanem a betétjáratokat jelöli.

Graz 1 (24)Hibrid Volvo a 39-esen. A busz ha jól tudom akkor tartós teszten van/volt a városban.

Kedvem támadt kipróbálni a hibrid Volvo-t, ezért mentem is vele néhány megállót. Nem egy rossz gép, de nekem hiányzott belőle a dízelmotor dorombolása.

 Graz 1 (25)A busz tetején lévő doboz oldalára Greenbox felirat van írva. Nem tudom mi célt szolgálhat, de hogy enyhén szólva is érdekesen néz ki rajta, az biztos.

Graz 1 (26)Kétajtós Citaro az 58-asról.

Lassan ideje volt elindulni a vasútállomás felé. A 63-as busz tökéletes választásnak bizonyult a célra, legalább sikerült elkerülni a villamospótlón lévő zsúfoltságot. A vonat indulásáig még volt némi idő, ezért még a vasútnál is fotóztam pár villamospótlót.

 Graz 1 (27)Egy villamospótló a vasútállomástól nem messze.

Graz jó hely, de ahhoz hogy még emberi időben vissza tudjak érni Győrbe, a korai, 17:25-ös Mariborból induló ÖIC-el le kellett indulnom hazafelé. Ezzel egészen Bécsig mentem, majd onnan a Dacia nemzetközi borzalommal Győrig. Már a hazaút közben megfogadtam, hogy Grazba még abban az évben visszatérek.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://aaron-muvek.blog.hu/api/trackback/id/tr55080399

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása