Aaron-Művek

Járműfotózás és ezzel kapcsolatos fotótúrák bemutatása Közép-Európából.

Sommerticket 2013 - A Duna Passaunál...

AaronPeto 2013.08.16. 18:33

Miután sikerült túlélni a hőségriadót, úgy gondoltam ideje lenne folytatni a Sommerticketezést. Ezúttal valami teljesen új helyre vágytam, így hosszas, egy órán át tartó tervezgetés után végül Passau mellett döntöttem. Mivel korábban még Németországban sem jártam, így végre ismételten egy olyan helyet sikerült meglátogatni, ami teljesen ismeretlen volt a számomra.

 Passau (0)

A reggel a szokásos módon indult: Győrből a már jól bevált 162-es Railjetet (újra az eredeti számmal közlekedik) választottam, amellyel Linzig utaztam. Itt aztán volt közel másfél óra a következő vonatom indulásáig, így szétnéztem a főpályaudvar környékén.

 Passau (1)Ezúttal Linz környékén is pótolták a vonatokat az egyik vonalon. Az ÖBB itt nem a Postbust, hanem a környék maszek buszos vállalkozásait bízta meg a feladattal, akik igencsak kitettek magukért. A képen a néhány elővárosi járaton is szolgáltató Wilhelm Welser Traun (WWT) zászlóshajója látható.

Passau (2)A Lehner Reisen pedig egy Citylinert adott a vonatpótlóra. Jelzem, ezek egyszerű elővárosi vonatokat pótoltak.

Passau (3)Ha már az előbb szóba került a WWT, akkor íme egy 3-tengelyes Citaro tőlük.

Természetesen a kedvenc fotóhelyemet, illetve a szintén kedvenc Postbus tárolómat nem hagyhattam ki. :)

 Passau (4)A felhozatalra most se lehetett panasz :)

Passau (5)A Linz Linien 311-es pályaszámú Citaro G-je a 27-es vonalról. Örültem neki, mert még hiányzó volt korábbról.

Passau (6)Egy "Sandquarz" Citaro a Postbustól.

Passau (7)Az Ybbs menti vonatpótláskor engem meggyőzött a Temsa egy régebbi Safari Intercityvel, ezért kíváncsi lennék, hogy ezek a Tourmalinok milyenek lehetnek. Lehet, körül kellene néznem merre lesz még az idén pótlás, hátha sikerül összefutnom eggyel.

Passau (8)Egy kis Linz Linien, mert én nem tudom megunni ezeket az ezüst Citarokat. A sofőrök többsége egyébként elég pozitívan áll a fotózáshoz.

Passau (9)Időközben elálltak az emeletes Setra mellől, Linzből pedig anélkül nem igazán illik hazajönni.

Passau (10)Indulás előtt még érkezett egy szlovák rendszámú, Blagussos Setra is, amit a Westbus bérel.

A másfél óra eltelt, vissza a pályaudvarra. A peronra felérve rögtön fel is tűnt a váltókörzeten a következő vonatom, a Dortmundig közlekedő ICE 26-os. Szinte napra pontosan két év telt el a legutóbbi ICE-vel való utazásom óta, így már igencsak vártam ezt az utat. Egyébként a vonaton a kalauz ugyanaz volt, mint reggel Hegyes’ és Bécs között a Railjeten (sőt, a legutóbbi postban megénekelt utamon is ő volt a kalauz azon a szakaszon).

Linztől Passauig a vonatút kerek egy órába tartott, a városba negyed kettő körül sikerült megérkezni. Az én szememnek furcsa volt egyébként, hogy a vonatablakból kinézve még egy osztrák lakott terület végét jelző táblát lát az ember, majd tíz méterrel később a következő karón már egy „Bundesrepublik Deutschland” felirat volt. Hiába, ott már majd húsz éve él a Schengeni egyezmény.

Passauban elsőként az állomás előtti úton fotóztam az elhaladó buszokat.

 Passau (11)Kezdésnek egy Citaro K a vasútállomás előtti utcáról.

Passau (12)Egy Setra S 415 GT-HD kicsivel feljebb a Bahnhofstraße-n.

Passau (13)Egy Heuliez GX 127-es a City jelzésű belvárosi járaton. A győri Citybusszal ellentétben ez nem ingyenes, hanem félárú jegy vásárlása ellenében lehet igénybe venni. Sőt, van külön Citybusz bérlet is.

Gondoltam mihamarabb le kellene tudni a buszállomáson (ZOB – Zentraler Omnibus-Bahnhof) való fotózást, így rövidesen elindultam megkeresni. Szerencsém volt, éppen több busz is előttem kanyarodott el az irányába, így könnyen megtaláltam. Alig 2-300 méterre van a vasútállomás bejáratától, de a vasút felett, és simán elképzelhetőnek tartom, hogy lazán elmentem volna az oda felvezető út mellett.

 Passau (14)Egy első szériás Citaro az 5-ös vonalról.

Passau (15)A busz úticélját látva hirtelen azt hittem, hogy a Bodeni-tó partján fekvő Lindauba közlekedik, de rövidesen rájöttem, hogy Passau egyik városrésze is ugyanazon nevet viseli.

A kifelé rajzás sikeresen meg lett örökítve, néhány percen belül viszont a másik irányba is várható volt egy adag busz. A ZOB-hoz felvezető út rámpája tökéletes helynek bizonyult ezek megörökítéséhez.

Passau (16)Egy sufni-tuning Spritner a K2-es viszonylatról. Ajtós oldalról ütött igazán, de sajnos csak ezt a fotót sikerült alkotnom róla. 

Passau (17)Passauban is megjelent már néhány a legújabb Citarok közül. Mondjuk a klímát lespórolták róluk...

Passau (18)Egy CNG-s elővárosi Centroliner, a DB Verkehrsrot színében pompázva, de az Ostbayernbus üzemeltetésében.

Passau (19)Egy cégjelzés nélküli elővárosi Citaro LE. Szép-szép, meg minden, de egy klíma erre sem ártott volna szerintem...

Passau (20)A Niedermayer Reisen városi forgalomban közlekedő első szériás Citaro-ja. Mondjuk hogy éppen melyik vonalon közlekedett, az rejtély maradt számomra.

Passau (21)Egy O 405 N2-es a város közlekedési cégétől. Szerencsére elég sok közlekedik még ezekből is.

A „kötelező” buszpályaudvari fotózás megvolt, gondoltam körül nézek a város többi részén, keresni valami fotóhelyet. A nyertes végül a Duna felett átívelő Schanzlbrücke két hídfője lett.

 Passau (22)Egy MAN Lion's City Ü az Ostbayernbustól.

Passau (23)Az SWP 45-ös pályaszámú O 405 N2-ese az 1-es vonalról.

Passau (24)A német ipar remekművei. Bár nem lennék meglepve, ha az Audiban győri motor dübörögne :)

Passau (25)Néhány Solaris Urbino 12-es is közlekedik a városban, az SWP üzemeltetésében.

Passau (26)Egy Lion's City Ü a 6120-as vonalról.

Passau (27)Viszonylag sok buszon van valamiféle reklám. Annak ellenére, hogy nincs az egész busz körbe fóliázva, nem hat félkésznek az eredmény, mint például a legtöbb győri járgány esetében.

Ezután a Duna belvárosi oldalát néztem ki magamnak, ahol valamivel több menetrend szerinti busz járt, illetve még a Duna túloldaláról kiszúrtam, hogy a turistabuszok parkolója is ott van a Duna parton.

 Passau (28)A 9-es számú Citaro, a Duna menti Fritz-Schaffer-Promenade-n.

Passau (29)A Duna Passaunál ottjártamkor 456 centiméteren állt. Gyerekkoromban nagymamámnál minden nap meg kellett hallgatni a rádióban a Dunai aktuális vízállásáról szóló beszámolókat. Passau neve rendesen bele is égett a fülembe, talán jobban is, mint bármely más külföldi városé, ami elhangzott a műsorban.

Passau (30)A Niedermayer Reisen turista Neoplan-ja.

Passau (31)A magyarok természetesen mindenhol ott vannak, avagy MIW-750 a turistabuszok parkolójában.

Passau (32)Ha már egyszer két hónappal ezelőtt kint dolgoztam majdnem egy hétig a gátakon, nem jöhettem el anélkül Passauból, hogy ne keressem meg azt az épületet, amelynek az oldalán fel van tüntetve néhány korábbi árvíz legmagasabb vízállása. A legfelső vastag írás 1501-ből származik, felette pedig látható egy halvány vonal, illetve némi kosz a falon. Nos kérem, az idei június eleji árvíz odáig ért fel. Viszonyítási alapként komponáltam bele a képbe a kukát...

Passau (33)Evezzünk kellemesebb vizekre: egy C2-es a Prinzregent-Luitpold-Brücke előtti téren.

Passau (34)Egy SU 12-es a 2-es vonalról a Römerplatzon.

Passau (35)Sikerült kifognom itt is egy kisebb rajzást: a Niedermayer Reisen Setra S 417 UL-ja a 7599-es vonalról.

Passau (36)A 35-ös számú Citaro 2-es a 3-as vonalról. Ezzel a géppel kicsivel később utaznom is sikerült.

Passau (37)A Römerplatz egyébként az egyik végállomása a Citybusznak.

Passau (38)Egy Setra S 315 UL az Ostbayernbus-tól. Néhány éve kenték át amúgy a buszaikat a DB féle közlekedés vörösre.

Mivel az idő elég gyorsan repült, nekem meg még sört is kellett valahol vennem, úgy döntöttem busszal megyek vissza a vasútállomás felé. Sikerült kifognom a 35-ös számú C2-est, aminek az utastere ugyan hibátlan volt, de egy klíma még igazán lehetett volna rajta. Hőség ugyan nem volt, de a buszon lévő 4 darab bukóablak nem sokat ér…

 Passau (39)Hazaindulás előtt még egyszer felnéztem a ZOB-hoz. Egy O 405 N2 az 5-ös vonalról.

A haza utat a Hamburg felől érkező az ICE 27-essel kezdtem meg, amellyel egészen a Westbahnhof-ig közlekedtem. A vonat pontosan érkezett meg, de még így is egy kissé necces volt, hogy elérem-e a csatlakozásomat. 28 percem volt az átszállásra, ami ugyan nem kevés, de még át is kellet bumlizni a Hauptbahnhofra. Szerencsémre a 18-as villamos kettő perccel a meghirdetett előtt jött, így végül kényelmesen, futás nélkül sikerült elérnem az Eisenstadt felé közlekedő REX-et, amiről aztán Bruckban szálltam át a győri régiósra. De mivel most se volt kedvem megfizetni a nemzetközi felárat a Hegyeshalomtól Győrig tartó kb. 50 km-es útra, ezért úgy döntöttem, hogy inkább várok egy órát a határállomáson, és a következő REX-el megyek haza. A köztük lévő egy órát meg kocsmázással ütöttem el végül. :)

Címkék: mercedes solaris man linz passau setra neoplan temsa heuliez citaro sommerticket

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://aaron-muvek.blog.hu/api/trackback/id/tr865463944

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Száguldó fotóriporter 2013.08.19. 13:10:45

A magyar Setrához: most mondjam azt, hogy a Zseppelin Utazási Iroda egy szegedi cég? :D

AaronPeto 2013.08.19. 22:04:42

@Száguldó fotóriporter: Ezért is raktam be. Viszont a napokban több PA rendszámú kocsit is láttam Győrben :)
süti beállítások módosítása