Aaron-Művek

Járműfotózás és ezzel kapcsolatos fotótúrák bemutatása Közép-Európából.

Sommerticket 2014 – Gmunden másodszor

AaronPeto 2015.04.09. 15:20

A cím alapján ezúttal sem kell nagy találgatásokba bocsátkozni, hogy kiderüljön, ezúttal elsősorban az ausztriai Gmundenről lesz szó.

Gmundenben egyszer már voltam, még a legelső, 2011-es Sommerticket évad legutolsó útján. Mivel azon látogatásom szombati napra esett, maradt bennem némi hiányérzet az ezáltal elszalasztott fotótémák miatt, és szerettem volna mielőbb visszatérni a Traunsee partján fekvő városba. Az újrázást végül egészen tavaly augusztusig húztam-halasztottam.

 Gmunden 2014 (0)

Augusztusban egyébként két dologra kell odafigyelnie a magamfajta Sommerticketezőnek. Az egyik a 15.-ei osztrák ünnepnap, illetve az akörüli esetleges munkanap áthelyezések, a másik pedig a Sziget-fesztivál vége, ugyanis utána a Hegyeshalom felé kilépő vonatokon nem ritka a hatalmas zsúfoltság. Ezt a két dátumot 2011-et leszámítva eddig mindig elkerültem, most viszont a németországi korridor vonalon lévő vágányzár, és az ezáltali módosított menetrend miatt már megérte bevállalni a fesztivál utáni esetleges tömegnyomort, hazafelé ugyanis a szokásos RJ 165-ös menetrend szerint közel másfél óra késéssel közlekedett.

Reggel a szokásos RJ 162-vel indultam útnak. Az előrejelzések magas utas számot jósoltak,  emiatt úgy döntöttem, nem játszok skótot holmi 3 EUR miatt, és veszek egy helyjegyet, biztos ami tuti alapon. A döntésem végül jónak bizonyult, a vonat ugyanis tele volt hazafelé tartó szigetlakókkal,még Bécs után is. A vonaton uralkodó állapotok is inkább voltak balkáninak, mint nyugatinak nevezhetőek, ugyanis az egész vonaton nem volt napok óta víz, így egyetlen működő mosdó sem. Ez mondjuk jó eséllyel a vágányzár miatt felborult szerelvényfordulók miatt lehetett, de azért akkor is gáz. Még szerencse, hogy csak Linzig utaztam, nem pedig Bludenzig…

Linztől aztán a konkurencia, vagyis a Westbahn járatával folytattam utamat, részben azért, hogy végre kipróbáljam az ő szolgáltatásukat, részben meg azért, mert a Railjet nem áll meg az első úti célomnál, nevesül Attnang-Pucheim állomáson.

 Gmunden 2014 (1)Az állomás előtti tér éppen átépítés alatt volt, ezért a buszok a szomszédos Kochstraßeről indultak. A képen a Stern&Hafferl egyik Mercedes Citaroja fordul be ide a Römerstraßeről.

 Gmunden 2014 (2)Szintén StH, de ezúttal egy Setra S415 NF köszönt be tőlük. A város helyi járatain egyébként egy kis Solaris közlekedik, amely szintén az ő tulajdonuk.

Nem időztem sokat Attnangban, az első induló REX-el már mentem is tovább Gmunden felé. Apró érdekesség, hogy az ottani állomás is éppen átépítés alatt állt, vagyis a helyén egy méretes lyuk tátongott, de a személyforgalom az zavartalanul működött.

Gmunden egyébként egy 13.000 lakosú kisváros a Traunsee partján. A városon belüli közlekedést az öt helyi és számos elővárosi buszvonal mellett egy 2.3 km hosszú városon belüli villamosvonal is szolgálja. Ezt és a Traunsee partjáról Vorchdorf-ba közlekedő Traunseebahn-t (számos egyéb vonallal együtt a környéken) a Stern & Hafferl Verkehrs-GmbH üzemelteti, csak úgy mint a Postbussal közösen a helyi buszjáratokat, valamint egyes elővárosi járatokat is.

 Gmunden 2014 (3)Korábbi tartózkodásomkor a 8-as, most pedig a 10-es számú kocsi ingázott a rövidke vonalon.

Villamos kilőve, irány le a tópart és a belváros felé. A három évvel korábbi utamhoz hasonlóan ez alkalommal is az volt a terv, hogy lefelé gyalog, felfelé pedig villamossal teszem meg a vasútállomás és a belváros közti távolságot, bár most nem a villamossínek mentén sétáltam le, hanem az elővárosi buszok által is használt úton.

 Gmunden 2014 (4)Egy Postbusos Mercedes Integro az 520-as vonalról, nem sokkal az Abzw Bahnhof (vasútállomás bejárati út) megállóhely után.

Gmunden 2014 (5)Példa arra, hogy nyugaton is előfordul használt busz beszerzés, akár nagyobb cégeknél is. A fenti MAN NM 223-as még Karintia fővárosában, Klagenfurtban kezdte meg a pályafutását a helyi közlekedési vállalatnál, és miután ott feleslegessé vált, a Postbus lecsapott rá, és befogta a gmundeni helyi járatokra.

Gmunden 2014 (6)PT 15755 a Postbustól. Az efféle, "Lichtgrau-Zinkgelb" fantázianevű fényezéssel megáldott C1-esek már elég erősen fogynak Ausztria útjairól.

Gmunden 2014 (7)Ez már a Kirchenplatzon található buszállomás, a BD 13062-vel. Három évvel ezelőtt eme objektum felkeresése sajnos elmaradt.

A helyi buszállomás mellett még egy fontosabb helyszín maradt ki három évvel ezelőtt, az pedig a Traunseebahn tóparti végállomása. A vonalat egyébként tavaly decemberrel bezárólag meghosszabbították az egy megállónyira lévő Klosterplatz-ig, sőt, a tervek szerint 2017-ig össze is kötik a városi vonallal, ezáltal a szerelvények Vorchdorf és a gmundeni állomás között fognak közlekedni.

Gmunden 2014 (8)Pont sikerült elcsípnem egy indulást a Seebahnhofnál, amit ráadásul az Innsbruckból kölcsönkapott Bombardier teljesített.

Ezután a tóparton elindultam vissza a belváros felé, de a táj szépsége annyira magával ragadott, hogy nem tudtam megállni, hogy ne üljek le egy kicsit a partra, nézelődni. A járműfotózás eközben valahogy a legkevésbé sem érdekelt, és emlékszem itt így voltam ezzel három évvel korábban is. Kommentár nélkül pár tájkép:

 Gmunden 2014 (9)

Gmunden 2014 (10)

Miután kigyönyörködtem magam a Traunsee és környékének látványába, felkerestem még a helyis villamos lenti végállomását.

 Gmunden 2014 (11)Ez még nem az, hanem a BD 12802 a Traun folyó felett átívelő hídon, az 533-as vonalról. Itt kivételesen tényleg pixelhibás a kijelző, nem a kép csalóka.

Gmunden 2014 (12)Íme a városon belüli villamosvonal jelenlegi végállomása, amely a Franz-Josef-Platz mellett található. 1975-ig a vonal tovább ment még egy megállónyit a helyi városházáig.

Gmunden 2014 (13)Egy kis Citaro ugyaninnen, a 2-es helyi járatról.

Lassan úgy éreztem ideje vissza indulni Linz felé, hátha még ott is lesz valami érdekesebb fotótéma. A belvárosból a vasútállomást a villamossal közelítettem meg, ahonnan Linzbe egy CityShuttle ingával, vagyis a már akár Miskolc környékéről is ismerős Schlierenwagenekkel utaztam vissza az aktuális REX fedélzetén. Normál esetben Linzbe érkezve már nem sok időm lett volna hátra a hazafelé tartó Railjet érkezéséig, de most a vágányzár miatt még nyugodtan tudtam fotózni a főpályaudvar környékén.

 Gmunden 2014 (14)Szakadt Citaro a Tom Reisentől, mint a WWT alvállalkozója az elővárosi 2-es vonalról. Kissé megtévesztő, hogy Linzben a WWT-nek és a Linz AG-nek is van 1-es, illetve 2-es viszonylata.

Gmunden 2014 (15)Ha már szóba került a Linz AG, jöjjön tőlük is egy Citaro a 72-es vonalról. Az inverz kijelzőkép egyébként a viszonylat gyorsjárat mivoltára hívja fel a figyelmet.

Gmunden 2014 (16)Még egy példa használt busz beszerzésre. A képen látható Citaro L eredetileg Bécsben közlekdett, még a Dr. Richard  égisze alatt Kaisermühlenben, a 90A, 91A és 92A vonalakon, majd miután 2012 decemberében feleslegessé váltak a kocsik, értékesítették őket, és két járgány a Postbus linzi üzeméhez került.

Gmunden 2014 (17)A Postbus mellett egyébként a WWT-hez is került legalább egy Ricsis Citaro L, de azt sajnos nem sikerült megörökítenem. Ennek a két tengelyes gépnek viszont örültem.

A Citaro kavalkád megörökítése után lassan-lassan csak beesett a hazafelé tartó 165-ös Railjet is Zürich felől, ami a vágányzári menetrendben meghirdetettekhez képest végül Győrig pontosan le is közlekedett. A vasútállomásról már csak egy kiadós sprint várt rám a fél óránként járó helyi járatra, aztán utána már otthon is voltam.

Végére még egy személyes gondolat: a 2012-es menetrend bevezetése óta nagy szívfájdalmam, hogy Bécsből 19 óra körül startol az utolsó Sommertickettel is igénybe vehető értelmes vonat Magyarország felé. Emiatt egynapos túrára több olyan helyszín sem igazán tud szóba jönni, ami amúgy nincsen túlságosan messze, viszont nem közvetlenül a Westbahn mentén fekszik, ezáltal pedig a megközelítésük egy kicsit hosszadalmasabb. Ebbe a halmazba tartozik egyébként Gmunden is, igaz, az még úgy-ahogy megjárható. Tény, hogy van egy Dacia egy órával később, de az globáldíj és az EuroNight mivolta miatt nem igazán jöhet szóba. Bízom benne, hogy ez a jövőben még változni fog, és a 165-ös Railjet után lesz még legalább egy kis EC, Bécs és Budapest között, és nem kell a vágányzárakban bizakodni egyes helyszínek meglátogatásához.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://aaron-muvek.blog.hu/api/trackback/id/tr567353376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása