Aaron-Művek

Járműfotózás és ezzel kapcsolatos fotótúrák bemutatása Közép-Európából.

Fagyos Karosák – feat. Bobalt

AaronPeto 2013.01.13. 19:19

Igaz, hogy még csak alig két hét telt el 2013-ból, de ennyi idő alatt már sikerült összehozni két fotótúrát is. Az első túrára a Szigetközben került sor, erről a Volános oldalakon olvashattok. Aztán úgy alakult, hogy Bobaltnak már megint mehetnékje volt, és mivel mindkettőnknek volt egy szabad péntek délutánja, neki is indultunk a nagyvilágnak. Péntek lévén sok értelme nem lett volna kintalvós gépek után futkosni, így elhatároztuk, hogy elnézünk a mindkettőnk számára totál ismeretlen Révkomáromba és Érsekújvárra.

 Fagyos Karosák (0)

Valamivel dél után sikerült is elindulni, útközben még benéztünk Ácsra, hátha sikerül találni valami érdekeset. Jó ötletnek bizonyult a dolog, HHF-930 személyében meg is lett a nap első rendszáma.

Fagyos Karosák (1)

HHF-930 Ácson, a Batthyány utcában.

Ácsot elhagyva aztán szembejött velünk a Kisalföld Volán egyik MAN-je, a Komárom-AUDI szerződéses járaton. Tökéletes példa arra, hogy mire NEM kellene használni egy ilyen sokmilliós gépezetet.
Bekanyarodtunk Koppánymonostorra is busznézőbe, nem hiába.

Fagyos Karosák (2)Elsőként egy maszek Neoplan N4411-es (Centroliner) érkezett a 23-as vonalon. A jármű jelenlegi tulajdonosa egyenlőre ismeretlen.

Fagyos Karosák (3)Negyedórával később már a BFB-410 jött a 2-es vonalon.

Ezek után még megálltunk a komáromi buszállomásnál is néhány percre, ahol kapásból beszoptuk a HLF-948-at, de legalább meglett a MAL-754.

Fagyos Karosák (4)A Szlovákiából használtan beszerzett MAL-754.

Fagyos Karosák (5)Egy Renault Agora a komáromi buszpályaudvaron, MGF-896-os rendszámmal. A tulajdonosa ennek a járműnek is ismeretlen.

Ideje volt átkelni a Dunán, irány Szlovákia, azon belül is Révkomárom. Nagy nehezen sikerült megtalálni a buszpályaudvart, kezdetét vehette a csengetés.

 Fagyos Karosák (6)Egy Dennis Dart Révkomáromban, a pályaudvarhoz vezető Petőfi utcában.

Fagyos Karosák (7)Egy helyközis Karosa, Arrivás festéssel.

Fagyos Karosák (8)Egy Széles Gábor féle HungarianBus, a révkomáromi pályaudvaron. Jól néz ki egyébként ez a piacpavilonra hasonlító tetőszerkezet.

Mivel az idő gyorsan haladt, télen pedig délután négy óra után már gyakorlatilag túl sötét van a fotózáshoz, rövidesen tovább indultunk Érsekújvárra. Kb. fél óra alatt át is értünk, de a pályaudvar megtalálásához még egyszer ennyi idő kellett.

Fagyos Karosák (9)Egy helyi járatos Irisbus Crossway Érsekújváron, az Autóbusz Állomás mellett.

Fagyos Karosák (10)Régi flottaszínű Karosa.

Fagyos Karosák (11)Helyi járatos Karosa Érsekújváron. Fény az már sok nem volt, de legalább az állomás melletti büfében jó és olcsó a kaja meg a kávé.

Fagyos Karosák (12)Nem szaroznak a szlovákok, a kocsiállásokat mindössze egy-egy, a tér közepére lehajított karóval jelzik, peron sincs a felszállás megkönnyítéséhez, ráadásul az utasokat is rendszerint ott szállítják le, ahol a sofőrnek kedve támad megállni.

Fagyos Karosák (13)Itt sem úsztuk meg Credo Sor nélkül :)

Miután kellően sötét lett a fotózás ellehetetlenítéséhez, négy óra után nem sokkal el is indultunk hazafelé. Révkomárom előtt még azért csak szembejött a SAD Nové Zámky E98-asa, majd legközelebb remélhetőleg az is meglesz (innen is :) ).

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://aaron-muvek.blog.hu/api/trackback/id/tr275014663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása