Itt aztán sok minden lesz. Az egész azzal kezdődött, hogy kigyűjtöttem pár helyet még a nyár elején, melyeket érdemes lehet felkeresni a szezon során, de viszont nem kell rá szánni egy teljes napot. Ilyen volt például annak idején Waidhofen/Ybbs vagy most a Linz melletti Traun. Aztán észrevettem, hogy a nap folyamán útba ejthető egy kis vonatpótlás is, azt se ártana meglesni. De még így is üres volt szinte a teljes délután, így a nap hátralévő részével meg úgy voltam, hogy majd lesz valami.
Sommerticket 2013 – Egy kicsi mindenhonnan
2013.08.30. 15:04
Címkék: mercedes man setra temsa pöchlarn citaro sommerticket traun st. pölten
Szólj hozzá!
Sommerticket 2013 - A Duna Passaunál...
2013.08.16. 18:33
Miután sikerült túlélni a hőségriadót, úgy gondoltam ideje lenne folytatni a Sommerticketezést. Ezúttal valami teljesen új helyre vágytam, így hosszas, egy órán át tartó tervezgetés után végül Passau mellett döntöttem. Mivel korábban még Németországban sem jártam, így végre ismételten egy olyan helyet sikerült meglátogatni, ami teljesen ismeretlen volt a számomra.
Címkék: mercedes solaris man linz passau setra neoplan temsa heuliez citaro sommerticket
2 komment
Sommerticket 2013 - Mostviertel
2013.07.30. 17:17
Egy hosszabb szünet után ismét nekiindultam Ausztriának, szokás szerint buszfotózási céllal. A kinézett napon viszont tombolt a hőségriadó a sógoréknál is, így egy lazább, inkább utazással, mint fotózással eltöltött napot kívántam megejteni.
Címkék: mercedes man irisbus temsa melk sommerticket waidhofen an der ybbs mostviertel
Szólj hozzá!
Sommerticket 2013 - Welsi bárdok
2013.07.11. 17:18
Korábbi útjaim során szinte csak az általam már valamelyest ismert városokat látogattam, a legtöbb esetben nagyjából tudtam mire számíthatok a kinézett helyszíneken. Az idei második utam főcélja Wels volt, amely viszont teljesen ismeretlen volt még, mindössze a helyi járat üzemeltetőjének kilétét ismertem.
Címkék: mercedes linz setra temsa citaro wels sommerticket
2 komment
Sommerticket 2013 – Grazi szezonkezdet
2013.07.03. 20:30
Itt a nyár, itt a július, és pár napja megkezdődött az idei Sommerticket érvényességi időszaka is. Nem is vártam sokáig az első út megtételére, amely ez alkalommal Stájerország fővárosába, Grazba vezetett.
Címkék: mercedes graz setra citaro sommerticket
Szólj hozzá!
Mosonmagyaróvári csúcs
2013.06.17. 17:55
A legutóbbi külső telephelyes vadászat során nyolcról ötre sikerült leredukálnom a hiányzó Ikarusaim számát a Kisalföld Volántól. Első hallásra ugyan ez nem hangzik soknak, viszont az akkor bejárt területről már nem maradt hiány, a maradék öt masina pedig mind ’óvári telephelyes. Így pedig adta magát már egy ottani fotózás is.
1 komment
Sommerticket 2012 - Túl az Óperencián
2013.06.01. 18:37
Már a 2011-es terveim között is szerepelt Felső-Ausztria második legnagyobb városának, Steyr-nek az újbóli meglátogatása, de ez valamiért mégse történt meg. Tavaly viszont már rögtön a második kiutazásomkor eldöntöttem, hogy rászánok a városra legalább egy fél napot.
Szólj hozzá!
Kisalföldi rendszámvadászat – feat. Bobalt
2013.05.20. 13:15
Az elmúlt pár hónapban összesen 20 darab Credo állt forgalomba a Kisalföld Volán háza táján. Selejtezés még szerencsére nem sok volt, de a még hiányzó pár darab Ikarust gondoltam nem ártana összeszedni. Riasztottam Bobalt-ot, hogy szedje össze ő is a hiányzóit, és akkor neki indulunk felkeresni a vasakat. Amúgy is régen voltunk már külső telephelyes buszokat vadászni.
Szólj hozzá!
Sommerticket 2012 - Linzi szezonkezdet
2013.05.13. 15:37
Részemről a szokásosnál is nagyobb várakozás előzte meg a 2012-es nyarat, többek között igencsak mehetnékem volt már Ausztriába fotózni. Több tervem is volt erre az évadra, ezek közül néhányat sikerült is megvalósítani. Az első alkalomra viszont egyáltalán nem volt megtervezve semmi, de ez pont így volt rendjén.
Szólj hozzá!
Sommerticket 2011 - Tour de Gmunden
2013.05.03. 14:59
A 2011-es nyarat egy hosszú úttal terveztem lezárni, lehetőleg úgy, hogy útközben olyan helyeket érintsek, ahol előtte még soha nem jártam. Ugyanis az első túrán meglátogatott Kapfenberg és Bruck an der Mur kivételével eddig csak olyan helyeket vettem célba, ahol korábban már jártam. Igaz, akkor általában nem buszokat fotózni voltam sehol se, de akkor se volt már teljesen ismeretlen egyik város sem a számomra. Több tervem is volt, végül úgy döntöttem, hogy Gmunden városát veszem célba, de nem a legrövidebb, és legegyszerűbb útvonalon.