Aaron-Művek

A meglehetősen eredeti cím mindent elmond, vagyis ezúttal nem a Sommerticketes utak folytatása, hanem az őszi prágai kaland következik. A csehek fővárosa sokak kedvence, engem viszont nagyon sokáig teljesen hidegen hagyott, közlekedésileg legalábbis. Aztán úgy alakult, hogy egy kisebb társasággal az október 23.-i hétvégén sok ezer honfitársunkkal egyetemben elmentünk berúgni kirándulni pár napra Prágába, és ha már egyszer ott voltam, akkor a második nap reggelén józanodás címszóval ellógtam buszt, elsősorban Karosát fotózni.

A tavalyi évben vált szokásommá, hogy figyelemmel kísérem az ÖBB nyárra tervezett vágányzárait, és ha valahol meglátogatásra érdemes buszos pótlást találok, akkor azt a helyszínt felkeresem. Idén június közepén három helyen is pótoltak az osztrákok a  főváros közelében, így némi matekozás után úgy döntöttem, megnézem eme vonalszakaszokat.

Nem ezzel a bejegyzéssel fogom megváltani a világot, de úgy éreztem le kell zárjam a Vorarlberg-i mókát valamivel. Szóval akkor, még mindig Vorarlberg, de ez már a legvége, ugyanis elérkezett a hazautazás napja. Ekkor már csak Feldkirchben tartózkodtam, illetve fotóztam egy keveset, a hazafelé tartó vonat érkezése előtt még hátralévő néhány órában.

Mint ahogy az a címből könnyedén kikövetkeztethető, még mindig Vorarlbergről lesz szó. A svájci móka után választhattam, hogy a maradék egy napon átugrok-e még Liechtensteinbe, vagy inkább megpróbálom alaposabban feltérképezni Ausztria legnyugatibb tartományát. Utóbbi mellett döntöttem.

Elérkezett a Vorarlberg-i tartózkodásom második teljes napja, melyen már az időjárás is kegyesnek bizonyult hozzám, reggel ugyanis szikrázó napsütésre ébredtem. Éppen ezért most vagy soha alapon, ezen a napon ugrottam át Svájcba, azon belül pedig St. Gallenbe és környékére.

Szépen lassan megérkezett a nyár, és ezzel együtt június legvégén elkezdődött az idei Sommertiket érvényességének időszaka is. Az előző évhez hasonlóan idén is szerettem volna minél többet kihozni az első hétből, lévén, hogy ilyenkor bizonyos tartományokban még tart az iskolaidőszak. Így hát az évad előzetes várakozások szerinti legnagyobb dobását, Vorarlberg tartomány meglátogatását is ekkorra időzítettem. Végül olyannyira sikerült jól kalkulálnom, hogy az oda útra még nem is volt érvényes a Sommerticket…

Az előző bejegyzés végén már utaltam arra, hogy Bécsbe menni akarok még a közeljövőben fotózni. Főleg azért, mert időközben kiderült, hogy a nyári tanszünet előtti utolsó tanítási nap lesz egyben az utolsó üzemnapja is a város első alacsony padlós buszgenerációjának. Így hát a Közlekedési osztály és a Volános oldalak szerkesztőivel eme jeles napon (az előző nap másnapján) arccal a Flirt/Talent felé fordultunk, és nekiindultunk a sógorék fővárosának.

A legutóbbi, tavaly őszi bécsi látogatásom óta rengeteg változás történt az osztrák főváros tömegközlekedését illetően. Többek között a térség kötöttpályás hálózatfejlesztéseit követően gyökeresen átalakult Donaustadt tömegközlekedése, forgalomba álltak a Wiener Linien csuklós Mercedesei, amelyek ráadásul új fényezést is kaptak, valamint az alvállalkozók is több újdonságot állítottak forgalomba az elmúlt bő fél év során. Mindemellett az osztrák főváros mielőbbi meglátogatását sürgette az a tény is, hogy rövidesen elkopik az utolsó adag még meglévő klasszikus kocka Graf&Stift is az utakról. Rövid mérlegelés után tehát úgy döntöttem, hogy újra itt az ideje egy kiadós bécsi fotózásnak.

Ahhoz képest, hogy Pozsony gyakorlatilag itt van szomszédban, és viszonylag olcsón megjárható Győrből, több mint két éve nem jártam már az egykori magyar koronázó városban. Általában március 15.-e körül szoktunk kimenni Rodriguez kollégával, de az tavaly az időjárás, idén pedig az ünnep hétvégi napra való esése miatt elmaradt. A Közlekedési osztály és a Volános oldalak szerkesztőivel viszont már a csallóközi utak során is beszéltük, hogy valamikor a tavasszal mindenképpen ki kellene menni, amíg a SOR-okon kívül van még mit lőni.

Már a múltkori csallóközi utunk során elhatároztuk, hogy amint lehetőség adódik rá, ismét nekiindulunk a Felvidéknek, és bebarangoljuk a SAD DS szolgáltatási területének múltkor kimaradt részeit. Szerencsére nem kellett túl sokáig várni a második útra, néhány héttel az első felvonás után ismét megindultunk. Indulás előtt most is kikerestem azon településeket, amelyeken volt esély külső telephelyes buszra, így hamarosan már kész is volt az aktuális útvonalterv.